„Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak”

Az Immánuel Otthon új épületének alapkőletétele alkalmából tartott ünnepi istentiszteletet Fekete Károly püspök nemrég a Nagytemplomban. Az egybegyűltek elsőként Lukács evangéliumának tizenkettedik részéből hallhattak részletet, majd a református püspök igehirdetése következett. Fekete Károly elsőként a következő gondolatot emelte ki:

Akinek sokat adtak, attól sokat kívánnak, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.

– Pályázati szabály, hogy amennyi pénzt nyertünk, azzal az összeggel kell majd elszámolnunk. Jézus azonban egy másfajta szabályt, elszámolást, követelményt hirdet ma is közöttünk. Dinamizálva, serkedve bennünket azzal, amit tőle kapunk, és kíváncsi: megszületik-e az a hatványozott eredmény, melyet a nekünk adott ajándékokkal nyertünk? Lesz-e a sokból több, a mennyiség hoz-e minőségi változást, a kapott isteni eligazításból lesz-e lélekváltoztató megtérés? – kezdte Fekete Károly.

A főpásztor szerint itt is az a logika segít, mint a pályázati elszámolások rendjénél: a végéről haladunk vissza, és sáfárkodásunk módját is ez a logika kell, hogy segítse.

Cselekvő szeretettel

A sáfár kivesző lelkülettípus napjainkban – folytatta a püspök –, de a Biblia emlékeztet bennünket, hogy különleges feladatot és különleges felelősséget kap. Urához tartozik, neki számol be, nem lehet önhatalmú, és segít azokon, akik a környezetében vannak, hűségesen és bölcsen, minden kiterjedő képességével – hangsúlyozta Fekete Károly, majd hozzáfűzte: a sáfár több mint jó szándékú menedzser és közgazdász, gazdasági szakértelme is kell, hogy legyen, de ismernie kell az Isten országának, az atyai hajléknak a szeretetrendjét. – Azt az üdvrendet, melyben mindenki fontos, ezért annak földi kialakításáért, emberi és egyházi megvalósításáért mindent el kell, hogy kövessen. Nem szabad, hogy szem elől tévessze az evangéliumi mintát, a mennyei parancsot – mutatott rá Fekete Károly. Elhangzott az is, hogy a mai világban az egyház küldetésének természete, hogy különös felelősséggel tartozik Krisztus elszámolása szerint. – Az egyház sokat bízott ránk: urunk ránk bízta az evangéliumot, és ez mindent magában foglal: akié az evangélium, arra sokat bíztak, a számonkérés pedig az lesz, hogy megértjük és magunkévá tesszük-e az evangéliumot, és életformálókká lettek-e Krisztus szavai. Juhász Zsófiának hívták azt az embert a Magyar Református Szeretetszolgálatban, aki a cselekvő szeretet példás, múlt századi sáfára, az Őrbottyáni Gyermekotthon igazgatónője volt. Ő el tudta mondani, milyen a megajándékozott lélek, hogy hogyan jelenik meg az élet diadalának evangéliuma a hétköznapokban.

Az együttérzés: lánc

– A Nagytemplom gyülekezetére külön vonatkozik, hogy sokat kaptunk, ezért Isten az evangélium mellett felebarátainkat is ránk merte bízni. Einstein szerint csak rövid látogatáson vagyunk itt, a Földön a többi ember miatt, akik körülvesznek bennünket, akiknek a kacajától és a jólététől a saját boldogságunk függ, és a sok ismeretlen miatt vagyunk itt, akiknek sorsával együttérzésünk lánca fűz össze. Fekete Károly ezután arra hívta fel a hívek figyelmét, hogy oda kell figyelnünk azokra is, akik sokkal több odafigyelést igényelnek. – Az Immánuel Otthonban vannak a mi gyülekezetünk kincsei, azok az ellátottak, akik emlékeztetnek bennünket arra, hogy a nagytemplomi gyülekezetnek a XVI. század óta sok kincse volt. Embertársainkat, a fogyatékkal élőket sem kezelhetjük tárgyként, a gyülekezett azzal mutatja meg befogadó szeretetét, hogy minden elérhető eszközzel elhárítja a belső és külső akadályokat az ige befogadása előtt – fogalmazott végül a református püspök.

SZD