Elengedés

2020.08.12. 12:59

Szabadon szárnyalhatnak gyógyult gólyáink

A fehér gólyák rendszerint napra pontosan megtisztelik vonulásukkal nemzeti ünnepeinket: március 15-én érkeznek, majd augusztus 20-án repülnek vissza.

Fotó: Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány

A szülők nagy része korábban, már augusztus második hetében elindul, magukra hagyva a még alig röpképes, kövérre hízott fiókákat, melyeket kirepülésük napjaiban áramütéssel, vagy különböző láb- és szárnysérülésekkel tömegesen szállítottak be a hortobágyi Madárkórházba. A gyógyultakat felkészítés után bocsájtják szabadon: indulásuk előtt a Madárpark túlélő röpdéjében gyakorlatoztak a tavasszal mentett tojásokból mesterségesen keltetett kisgólyákkal és a földön fészkelő, tartósan sérült gólyák utódaival.

Mivel Szent István ünnepe a legutolsó lehetőségük, hogy csatlakozzanak a vonuló csapathoz, az arra alkamas gólyákat legkésőbb aznap elengedik a hortobágyi szakemberek. Azokat a felépült gólyákat, amelyek már a 20-ai vonulás előtt is megállják a helyüket a szabad természetben, csütörtökön 11 órakor engedik el a Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány munkatársai. Akadnak azonban olyan egyedek is, amelyek idén még nem állnak készen az útra, őket átteleltetik, majd tavasszal engedik szabadon – tudtuk meg dr. Déri Jánostól, a Madárpark vezetőjétől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában