Vadvizek örökké

Szerettem bóklászni a rizsföldek, az azokat összekötő csatornák, később a halastavak körül. Hallgattam a tücskök, a madarak, a békák hangját, és amikor leheveredtem a gyepre, behunytam a szemem, nem egyszer úgy éreztem, egy vagyok a természettel. Aztán horgász lettem – hiszen ha olyan sok időt töltök a természetben, legyen valami haszna is. Már nem csámborogtam, ültem és néztem az úszót vagy a zsinórra erősített sárdarabot. Moccant, berántottam, és volt, amikor volt hal. De leginkább nem. A természet azonban mindig ott volt körülöttem, úgy, mint ahogy abba évekkel korábban beleszerettem. Már nem vagyok horgász, mégis sokat vagyok a vizek partján. Beszélgetek a halfogókkal, akikkel mindig van közös téma. És nemcsak a halak, a sztorik, hanem a vadvizek, a tavak, a csatornák, a bennük rejlő élet, a hínárosok között cikázó halrajok, amit meg-megpillanthattam, és gyermekként is vonzott.

Kovács Zsolt

Kapcsolódó cikk:

Több tonna halat telepítenek a horgászvizekbe