debreceni egyetem

2019.11.16. 14:11

Hallgatókkal gyakorlatozott a DEKOM

A gyakorlaton mintegy 100 orvostanhallgató nagyjából 15 instruktor segítségével sajátította el a különleges helyzetekben történő mentést.

Fotó: Molnár Péter

A Debreceni Egyetem karitatív szervezete, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos és Mentőcsoportja ( DEKOM) a külföldi és hazai mentések, adományosztás, illetve az egészségügyi szűrések mellett fontos feladatának tekinti az orvostanhallgatók felkészítését és bevonását a karitatív munkába.

A két féléves tantárgy keretén belül tanulhatják meg a hallgatók a „különleges” körülmények, katasztrófa- és háborús helyzetekben történő orvosi és egészségügyi tevékenységet. Első körben elméleti oktatásban olyan témaköröket dogoztak fel, melyek kimaradtak az egyetemi kurzus során.

– Feltételezzük azokat az alapismereteket, melyek szükségesek ahhoz, hogy a hallgatók egy beteget tudjanak vizsgálni vagy alapszinten ellátni. Ezek mellé társítjuk azokat az előadásokat, ismert anyagokat, ami kiegészíti azokat, melyek például egy katasztrófa helyzetben vagy háborús övezetben előfordulhatnak – fogalmazott dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke és orvosigazgatója.

A hallgatók a gyakorlat során a Debreceni Egyetem Gyermekgyógyászati Intézeténél több olyan élethelyzettel szembesültek, melyen a „nem kórházi” körülmények jelentette nehézségeket ismerhették meg közelebbről.

Nagyobb felelősség

A gyakorlat épít a fegyveres konfliktusok, katasztrófahelyzetek során kialakult környezeti és pszichés megterhelésekre, amely problémákkal az ellátó mentőszemélyzet, illetve orvos találkozik először. Az orvostanhallgatók szembesülhetnek a katasztrófa következményeivel, a menekülő tömegek jelentette egészségügyi, szociális problémáival. – Minden olyan helyzetet próbálunk szimulálni, minden olyan eszközt próbálunk bemutatni, ami a rendelkezésünkre áll se többet, se kevesebbet. Azokat készség szintjén, most még ismerkedési formában tanulhatják, tapasztalhatják, foghatják meg, illetve szimulációs gyakorlatokon keresztül használhatják is – mondta el a dr. Késmárky András. – Az előző években ismerőseim felvették ezt a tárgyat, s azt mondták érdekes volt sokat tanultak, s a kurzus címe is vonzó volt: Speciális mentés alapjai – nyilatkozta a Naplónak Patócs Márton negyedéves orvostanhallgató. Hozzátette, inkább az a nehézség, hogy legyen az embernek bátorsága cselekedni, ugyanis nekik nagyobb felelősségünk van, mint egy átlagembernek.

Különféle helyzetek

Mind a hat állomás ponton más-más szituációval kerültek szembe a hallgatók. – Háborús övezetekben lévő stressz, illetve taktikai alapokat gyakorolhatják. A következőnél a terepjárónak a használatát, mellyel nagyon sokat járnak ki tanyákra, ugyanis a gépjárműveknél a csörlő vagy az emelő használatát mutatjuk be, sőt a váltási fokozatait is. Gerinc- és koponyasérült mozgatását, valamint rögzítését nézhetik meg, majd próbálhatják ki. Továbbá a bábukon újraélesztenek, illetve légutat tesznek szabaddá – sorolta dr. Késmárky András.

ND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában