Olvasói levél: Széchenyi hitélete

Hajdúszoboszló - A legnagyobb magyar imája szerint élt és alkotott.

„Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat. Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! Világosíts meg egy kerub szellemével és gondolkodó erejével, engedd a jövendőbe pillantanom, a jó magot a rossztól megkülönböztetnem. Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egykoron a tőkével, melyet reám bíztál, elszámolni tudjak. Gondolkodni és dolgozni akarok, éjjel-nappal, életem fogytáig. Gyarapítsd, ami jó - tipord el születésekor, ami netán rossz gyümölcsöt teremne. Segíts nekem, hogy minden szenvedelmet elfojthassak magamban. Engedd, hogy a világon mindent lelkem igaz alázatában szemlélhessek és kezdhessek - és engedd, hogy az angyal, ki engem megvilágosít, békességben és csendes boldogságban érjen. Ez imádságom ne mondassák hanem szüntelen cselekvés által küldessék az égbe.” Így fogalmazott Széchenyi István a Naplóban 1826. december 10-én.

A Teremtőt imádó Széchenyi egyéniségét gyermekévei alapozták meg. Szülei Tóth Farkasnak a soproni gimnázium igazgatójának közreműködésével kiváló nevelőt, Lunkányi Jánost - aki a pesti bölcsészeti karon végzett - kérték fel gyermekük neveltetésére. Lunkányi János nemcsak a közismereti tárgyak oktatására, hanem az erkölcsi nevelésre, a hitélet megalapozására is nagy gondot fordított. Széchenyi István évekkel később írta, hogy „az első hittanoktatás roppant hatással volt misztikum iránt erősen fogékony gyermeki lelkületemre”. Széchenyi István személyiségfejlődésére az is jelentősen hatott, hogy gyermekként az 1790-es években nap mint nap átélte apja mély vallásosságát, aki „misét hallgat a szobájában, s este cselédjeit összegyűjti, s litániát énekel velük” – írta Kazinczy Ferenc a család barátja. A vallás világa töltötte be az életét Széchenyi édesanyjának is, aki István fiát papnak szánta, és születésekor Istennek ajánlotta fel. Széchenyi István nem a papi hivatást választotta, de gondolataival, cselekedeteivel a Teremtő útját járta. Ezt a sikeres utat segítette Albath Szaniszló ferences szerzetes és Lonovics érsek is. Albath Szaniszló Széchenyihez hasonlóan sokszor ostorozta a főnemeseket, akik hátat fordítanak a közjónak.

Istent a földi világban tetteinkkel kell imádni írja Széchenyi. A legnagyobb magyar így cselekedett. Figyelemre méltó a Naplóban 1822 áprilisában megfogalmazott feljegyzés, amely szerint Széchenyi és a református Wesselényi Miklós a húsvéti ünnepeket a Párizshoz közeli La Trappe kolostor szerzeteseinek vendégeként töltötték. A szerzetesrend szabályai a trappistákat némaságra és névtelenségre kötelezik, akik naponta 11 órát imádkozással töltenek el. „Téboly ez vagy valóság? Minden érzelmet elfojtani. A többi embertől elzárkózva, egoista módon csupán a saját lelkünkről gondoskodni?” Széchenyi mély vallásosságát nem ez a felfogás alapozta meg. Meg volt győződve arról, hogy a tevékeny, eredményekben dús, a közszolgálatában eltöltött élet Istennek tetsző. A Világ című könyvében kifejti: „Felebarátit szolgálni, természet ajándékait bölcsen használni annyi, mint Istent tisztelni és szavát fogadni”. Széchenyi István így élt.

- Dr. Takács Imre Széchenyi-kutató, Hajdúszoboszló -