Helyi közélet

2017.01.31. 13:57

Bethlen Gábor mindig segítette Debrecent

Debrecen - Február 26-ig látogatható az a kiállítás, amelyet a volt erdélyi fejedelem emlékére nyitottak meg.

Debrecen - Február 26-ig látogatható az a kiállítás, amelyet a volt erdélyi fejedelem emlékére nyitottak meg.

Városunk nagyon sokat köszönhet Bethlen Gábor fejedelemnek – jelentette ki Papp László polgármester a Bethlen Gábor fejedelem, Debrecen patrónusa címmel kedden nyílt kiállítás megnyitóján a Déri Múzeumban. – Az 1564-es nagy tűzvész után is ellátogatott hozzánk, majd támogatta a Szent András templom újjáépítését. Ugyanakkor rendeleteivel is segített minket – fogalmazott.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta, Bethlen olyan fejedelem volt, aki más uralkodóknak is példát mutatott. Reményei szerint ezt a kiállítást számos hasonló fogja követni.

 

Követendő példa

– Bethlen Gábor nélkül ez a jubileum most nem lenne ünnepelhető – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. – Mai napig meghatározó szerepe van nemcsak Debrecen, de az egész térség életében. Uralkodása alatt a református egyház tanításai alapján irányított, de ez nem jelentette azt, hogy másnak is ezt a vallást kellett követnie. Ő csak Erdély érdekeit nézte. Fellendítette a gazdaságot, békét és egységet teremtett a különböző felekezetű emberek között. Zsidókat és anabaptistákat telepített Erdélybe, emellett a jezsuitákat is szívesen látta, hiszen tőlük remélte a tanítás fellendítését. A románokkal is egységre és békére törekedett. Fiúiskolát hozott létre számukra Gyulafehérváron, és lefordíttatta románra a Bibliát. Olyan fejedelem volt, akiről napjaink vezetői is példát vehetnének – részletezte.

A tárlat február 26-ig látogatható a debreceni Déri Múzeumban.

HBN–BR

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában