Helyi közélet

2016.10.14. 13:29

Egyenjogúság: csak papíron?

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vezetői székből és fizetésből is kevesebb jut a nőknek – derült ki egy friss felmérésből.

Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Vezetői székből és fizetésből is kevesebb jut a nőknek – derült ki egy friss felmérésből.

A munkavállalók hatékonyabbnak tartják a vegyes összetételű csapatokat, beosztottként ugyanakkor még nőként is szívesebben dolgoznak férfi irányítás mellett – derült ki a Randstad Workmonitor legfrissebb felméréséből. Nemcsak a karrierépítés, a fizetés terén is hátrányban vannak a nők, a legnagyobb különbség a vezető pozíciókban mutatkozik.

Vékonyabb boríték

Kevesebb pénzt vihetnek haza a nők: négyből egy munkavállaló – elsősorban a hölgyek – úgy látják, hogy még az azonos pozícióban lévő női és férfi kollégák bére sincs egyensúlyban. A gyakorlat is ezt igazolja: a Világgazdasági Fórum 2015 év végi adatai szerint az Európai Unióban a nők jövedelme 16 százalékkal marad el a férfiakétól, míg Magyarországon ennél is nagyobb, 18,4 százalék a bérkülönbség. „A bérolló a vezető pozíciókban, felsőfokú végzettségűek esetében még ennél is magasabb” – mutatott rá Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing-menedzsere. Az Európai Unió ugyan kiemelt feladatának tekinti a nemek közti esélyegyenlőség biztosítását, a társadalmi berögződések azonban meggátolják azt. A családban a háztartás vezetése és a gyereknevelés még mindig a nő dolga, ami nem támogatja a karrierépítést. A szülés idejére ráadásul az anyák kiesnek a munkaerőpiacról, a visszatérést pedig megnehezíti, hogy kevés rugalmas lehetőség érhető el.

Lemaradva az átlagtól

Minden második dolgozó gondolja úgy, hogy jelentkezéskor vagy előléptetéskor is a férfiaknak kedveznek a munkaadók. „Ezzel elmaradunk a globális átlagtól, a csehek mellett nálunk vannak legnehezebb helyzetben a nők – tette hozzá Szokody Ágnes. A hölgyek ráadásul még egyenlőtlenebbnek látják a lehetőségeiket: tízből hatan vélik úgy, hogy hátrányból indulnak egy pozíció megpályázásakor, illetve kinevezés esetén. Ez annak ellenére így van, hogy tízből kilencen jobban szeretnek vegyes összetételű csapatban dolgozni, sőt, úgy gondolják, hogy sokkal jobb eredményeket is tudnak elérni így. Négyből egy válaszadó szeretne csak férfiakkal, illetve nőkkel dolgozni, ráadásul a nők még inkább ódzkodnak egy tisztán hölgyekből álló csapattól.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában