2016.10.02. 17:43
A jó katona békében is hasznos
<em>Az elmúlt héten rendezték meg Debrecenben az immár 18. Simonyi Napok programsorozatot. A 18. században született legvitézebb huszárt még néhai Emődy Dániel élesztette fel a közel két évtizede elindított megemlékezésekkel. Azóta több emléktáblát avattak és számos megemlékezést tartottak, még a Partiumban is; ezen alkalmak egy részén huszárhagyomány-őrzőként jómagam jelen lehettem</em>. Szoboszlai Endre írása.
Az elmúlt héten rendezték meg Debrecenben az immár 18. Simonyi Napok programsorozatot. A 18. században született legvitézebb huszárt még néhai Emődy Dániel élesztette fel a közel két évtizede elindított megemlékezésekkel. Azóta több emléktáblát avattak és számos megemlékezést tartottak, még a Partiumban is; ezen alkalmak egy részén huszárhagyomány-őrzőként jómagam jelen lehettem. Szoboszlai Endre írása.
Simonyi, bár nem volt tanult ember, a vitézség és a huszárerények megtestesítője volt.
Simonyi (eredetileg Simon József) Nagykállóban nevelkedett, de kevesen tudják, hogy nem ott, hanem valószínűleg Nyírtasson született 1771. március 18-án. Később Máriapócsra adták a görögkatolikus gimnáziumba, majd Debrecenbe került a piaristákhoz – csakhogy a pajkos fiatalember más életre vágyott. Simonyi katonai életútja intő példa lehet a mai fiatalság számára, megmutathatja, hogy mit is kellene pótolni, megtanulni, mert jöhet olyan világ – érzésem szerint nem is annyira sokára –, amikor szükség lehet a katonai tudásra, a hősiességre, a hazaszeretetre!
Visszatekintésünkben a Habsburg Birodalom magyarországi részére repülünk vissza, amikor a meglehetősen rakoncátlan fiatalemberre emlékezünk. A legényként is harcias Simonyi ugyanis már körülbelül 15 éves korában beállt a huszárok közé (gondolkodjunk csak el azon, hogy mit is tud egy mai tizenöt éves gyerek a fegyverforgatásról, lovaglásról, az állóképességről…). 1787-ben esett át a tűzkeresztségen Pancsovánál, ahol súlyosan megsebesült az oszmán-török hadak visszaszorítása során. Simonyi kétségtelenül a Napóleon elleni háborúk során írta be magát a katonahősök sorába.
Tettei elismeréseként gyorsan emelkedett a ranglétrán, és egészen az ezredességig (óbester) vitte. Részt vett a lipcsei ütközetben, ekkor már alezredesként szolgált. Ez, az 1813. október 16–19. között zajlott „népek csatájá” volt a napóleoni háborúk döntő pontja, amikor a franciák történelmi alakja súlyos vereséget szenvedett… Simonyi hősiessége elismeréseként megkapta kora legmagasabb katonai kitüntetését, az egyben osztrák bárói címmel is járó Mária Terézia Rendet. 1807-ben földet vett az Arad megyei Vadászon, nevét Simonról Simonyira változtatta. 1814-ben hajtotta végre a lyoni hőstettét, amikor télen átúsztatva a Rhone folyón elfoglalta az őrizetlen várost. Napóleon császár vereségével és száműzetésével azonban lejártak a háborús idők.
Simonyi József 1818-ban került Debrecenbe. Innen kezdődik a harcias katona békeidőbeli szolgálata, és rövidesen láthatták a debreceniek, hogy egy jó katona milyen sokat tehet a környezete fejlesztésében is. Nagy üzenet a mai kornak: a jó katona békében is hasznos! Így mi, mai utódok is láthatjuk munkássága nyomait a cívisváros arculatán! Simonyi, bár nem volt tanult ember, és nem is rendelkezett magasabb katonai képzettséggel, mégis a vitézség és a huszárerények megtestesítője volt, aki debreceni szolgálata időszakában nagyon sokat tett a város fejlődése érdekében.
Ő és huszárjai megpezsdítették Debrecen életét, a szép lovakon, díszes huszárruhákban felvonuló katonák hangulatosabbá tették a puritán várost. Az Ajtó utcától a Nagyerdőig elterülő, akkor még szinte sivatagias, homokos részt Simonyi a huszárjaival elegyengette, majd saját költségén két-két sor jegenye, juhar és nyárfacsemetével ültette tele. És lássunk csodát, meg is tudták védeni a rongálások ellen, míg mi manapság sokszor felháborodva, de tétlenül nézzük a vandálkodás eredményét a városban! Csak nagyon kevesen tudják, hogy az őrséget vállalók között az egyik derék huszárt gróf Széchenyi Istvánnak hívták…
Simonyi 1819 szeptemberében pompás zászlószentelési ünnepséget rendezett a polgárok szórakoztatására. Az óbester megszerette a korabeli Nagyerdőt, s a legtöbb lovasbemutatót ott bonyolította, a Napóleonnal vívott wagrami csata imitációját is eljátszották. Hőstetteihez kell sorolnunk a kórház (ispotály), és az árvaház létesítését is, továbbá előremozdította a nagyerdei fürdő, a vigadó, és persze magának a Nagyerdőnek a pihenő, szórakoztató övezetté alakítását is!
Báró Simonyi József 62 évet élt, legnagyobb részét katonaként, bizonyítva, hogy háborúban és békében egyformán helyt kell állni. Ezért bátorsága és tettrekészsége előtt fejet kell hajtanunk, emlékét meg kell őriznünk nekünk, mai katonai hagyományőrzőknek és civileknek is a modern 21. század világában.
A szerző a hajdú-bihari huszárbandérium sajtófelelőse, a Vitézi Rend törzskapitánya, csillagász-ismeretterjesztő, tudósító újságíró
