Helyi közélet

2016.08.12. 17:57

Hajdúböszörmény, a mezőgazdaság fellegvára

Hajdúböszörmény - Szakmai és „agrokulturális” programokkal nyitott az V. Hajdúsági Expo.

Hajdúböszörmény - Szakmai és „agrokulturális” programokkal nyitott az V. Hajdúsági Expo.

A mezőgazdaság fellegvára, az ország legjobb termőterületei, az agráriumban nyújtott kiemelkedő teljesítmény bemutatása – így jellemezte Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Hajdúböszörmény városát, amely immár ötödjére látja vendégül az ágazat szereplőit a Hajdúsági Expón. Még az is lehet, hogy ez a kijelentés ebben a formában mégsem igaz. Egy esztergomi apa hívta fel ugyanis a szervezőket, hogy segítsenek már odatalálni a traktorhúzó verseny helyszínére, mert a kisfia traktorrajongó, minden álma, hogy testközelből lássa a hatalmas járműveket. A rendezvénynek tehát a 14 éven aluliak körében is erős célközönsége van, épp ezért is ingyenes számukra a belépés – tette hozzá dr. Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke. A háromnapos program pénteki megnyitója jórészt a köszöneté volt: 32 forgalmazó hozta el gépeit, 27 kiállító (köztük a hajdúvárosok) mutatja be termékeiket, a termelői utcában hazai ízeket kóstolhatunk, a traktorhúzó pályán pedig vasárnapig fitogtatják erejüket a verseny- és amatőr traktorok. Mindezen programok pénteken délután felvonulással kezdődtek: kulturális csoportok vezették fel a járműveket.

Raktározzon, aki tud

Úgy tűnik, a „keleti tömb” agráriumára, s arra, hogy hány ezer embert sikerül megszólítani egy ilyen rendezvény kapcsán, a portfolio.hu gazdasági hírforrás is ráérzett, ugyanis immár második alkalommal rendezte a hajdúvárosban a kelet-magyarországi agrárfórumot. Igen fontos kérdésekről értekeztek, a félnapos konferencián gazdálkodók, vállalatvezetők, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői adtak áttekintést a kelet-magyarországi agrárvállalkozások lehetőségeiről, a régió gazdasági kilátásairól és versenyképességéről, illetve a hazai agrárium legaktuálisabb kérdéseiről. A zöldítés tapasztalatairól, a következő években várható változásokról szakember és gazda is beszámolt, míg a Hajdúság agráriumának helyzetét és legnagyobb kihívásait Nagy István államtitkár boncolgatta. Mint kiemelte, a nyári betakarítás sikerrel befejeződött (az államtitkárral a betakarítás pontos számairól készült beszélgetést hamarosan közöljük), ám égető probléma a felvásárlási árak alakulása. Azt tanácsolja, aki tud, raktározzon, hiszen előbb vagy utóbb sikerül megtalálni a kiváló magyar minőségű termények árát és helyét. Ugyanakkor szemléletváltást sürgetett: ne csak egy adott növény betakarítási árát vegyük figyelembe, hanem hanem egy adott egységnyi területből származó éves bevételből vonjuk le a következtetéseket. Fontos a másodvetés szerepe – üzente ezzel a szakember, luxus, ha 6-8 hónapig üres a föld.


Fotó: Matey István | Kattintásra galéria nyílik


A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara első öt kiemelt rendezvényében immár szerepel a Hajdúsági Expo, hatalmas sátorral vannak jelen idén is – fogalmazott Szabó Sándor, a NAK Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke. Tekintettel arra is, hogy a megyében több, mint 30 ezer kamarai tag van, s azért is, mert mindig aktuális információkat kínál az esemény. Az elnök emlékeztetett, hogy már javában gyűjti a megye a magyarok kenyere program adományaihoz szükséges gabonát, a tavalyi 32 tonna után idén is első háromba szeretnének a felajánlók segítségével kerülni – tette hozzá.

Lóerők viadala

Hét nemzet 21 csapatát várják szombaton és vasárnap a traktorhúzó pályára a Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola Radnóti utcai pályájára – fogalmazott dr. Ficsor László. A 2011-ben alakult traktorhúzó egyesület hazánk egyetlen traktorhúzó pályája megvalósításával bekapcsolódhatott az ETCP, az európai traktorpulling szövetség Európa-kupájába, így a szezon záró versenyszámait ezen a hétvégén tekinthetik meg az érdeklődők.

A szövetség 14 tagállamából az angol, holland, dán, finn, német, olasz és francia versenyzők már el is foglalták a számukra megépített boxutcát, ahonnan péntek délután a városi felvonulás kedvéért álltak ki.

Érdemes lesz végigsétálni a boxutcában, és szemügyre venni a hatalmas lóerőket képviselő gépeket „nyugalomban” is, majd végigkövetni a két napon át tartó „lóerők versenyét”.

HBN​


Hajdúböszörmény - A hétvégén nem csak a gyerekek fognak traktorokkal álmodni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában