Helyi közélet

2015.12.21. 17:24

Mozizással segítettek a beteg gyerekeken

Debrecen - Több mint háromszázezer forint gyűlt össze az idei „Jótékony szórakozás - Mozizz a gyermekekért!” hallgatói akcióban.

Debrecen - Több mint háromszázezer forint gyűlt össze az idei „Jótékony szórakozás - Mozizz a gyermekekért!” hallgatói akcióban.

Harmadik alkalommal fogott össze december 7-én este az egyetem Bölcsészettudományi, Informatikai, valamint Természettudományi és Technológiai Karok Hallgatói Önkormányzata a Főnix Rendezvényszervező Kft-vel azért, hogy a vizsgaidőszak előtt egy utolsó kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a hallgatók számára úgy, hogy a mozibelépőkből és a támogatói jegyekből befolyt teljes összeggel a Remény a Leukémiás Gyerekekért Közhasznú Alapítvány munkáját támogassák.

A moziesten három teremben összesen 9 filmet vetítettek. Idén először a Szociális hallgatók Öntevékeny Szerveződése (SZÖSZ) is segítette a munkát. Meleg teával és finom süteményekkel várták a szórakozni vágyókat, a vendégek pedig az alapítványt támogató becsületkassza tartalmához járulhattak hozzá.

- A harmadik alkalommal tartott jótékonysági moziest ismét remek fogadtatásra talált a hallgatók körében. Jóval többen - több mint 350-en - váltottak belépőjegyet, illetve támogatói jegyet, mint az előző két alkalommal. A siker további jótékonysági programok szervezésére ösztönöz minket, arra törekszünk, hogy ez az összeg a későbbiekben akár elérje a félmilliós határt is - tájékoztatott a december 21-én tartott átadón Szikszai Tamás, a DEHÖK Egyetem téri campusának alelnöke.

- Nagyon örülünk, hogy idén is ilyen sokan eljöttek az Apolló Moziba. A DEHÖK-kel több éves az alapítvány kapcsolata, mondhatjuk, hogy már hagyománnyá válik a moziest. A mostani felajánlás és egy szintén hasonló hallgatói korcsolyaest bevételéből mintegy 550.000 forint gyűlt össze. Csúcsot döntöttek az idei rendezvények. A most befolyt összeget az alapítvány a leukémiás és daganatos gyermekek családsegélyezésre, illetve nyári családi programok finanszírozására fordítja országos szinten - mondta Zsupos Sándor, a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány elnöke.

Az 1999 óta működő szervezet számára a legfontosabb a leukémiával küzdő gyermekek gyógykezelésének támogatása, családjaik anyagi és pszichikai segítése.

A „Jótékony szórakozás - Mozizz a gyermekekért!” akcióban összesen 301.500 forintot gyűjtöttek a BTK-IK-TTK Hallgatói Önkormányzatok.

- unideb.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában