Nem tudja a jobb kéz…

Egy megözvegyült illetőnek a fájdalom megélésén túl sajnos elég sok adminisztrációs feladata is van, amelyeket nem halaszthat akkorra, amikor már úgymond jobban érzi magát testileg-lelkileg. Kenyeres Ilona írása.

A temetési és egyéb procedúrán túl intéznie kell többek között mondjuk a közművek: a gáz- vagy a villanyóra saját névre íratását, de legfőképpen az elhunyt után jogosan járó különféle juttatások kérvényezését is.. Nemrégiben egyik hölgyismerősöm a számára érkezett hivatalos értesítésen más törzsszámot fedezett fel a férje halála utáni hetekben, mint ami eredetileg szerepelt a nyilvántartásban. Felkeresett tehát egy bizonyos intézményt, hogy megkérdezze, ennek mi lehet az oka. Az automatából annak rendje és módja szerint szakított egy sorszámot, mellyel – legalábbis elképzelése szerint – majd ahhoz az ablakhoz szólítják, ahol erre az egyszerű kérdésre választ kaphat. Egy órányi várakozás után szólították is, majd közölték vele, hogy nem jó ablaknál kereskedik, menjen le a földszintre, és szakítson egy másik sorszámot, mellyel ugyanazon emeleten, ám a jelenlegi ablaktól kettővel odébb található ügyintéző elé járulhat majd. Így is történt, a hölgy ismét várakozott röpke egy órácskát, amikor is szólították immár az úgymond „jó” ablakhoz. Öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis ott sem tudtak választ adni kérdésére, viszont továbbküldték a két ablak között található harmadikhoz. A hölgy megint lement a földszintre, s ismét szakított egy sorszámot, majd amikor visszatért kálváriája színhelyére, azt látta, hogy a középső ablaknál nincs ügyfélfogadás. Odafordult a biztonsági őrhöz, s megkérdezte ennek okát. A válasz rövid és velős volt: „Elment ebédelni! Elvégre neki is jár az ebédidő!” Az amúgy is elég zaklatott állapotban lévő ügyfél ezek után már nem várta meg, amíg az ebédidő végeztével – esetleg akár azonnal – a harmadik ablakhoz járulhat egy olyan egyszerű kérdéssel, hogy vajon mi lehet az oka, hogy nem a régi, hanem egy új törzsszámot talált az értesítőn, inkább hazament. Igaz, enni nem bírt – pedig neki is járt volna az ebédidő…

- Kenyeres Ilona -