Helyi közélet

2015.07.28. 14:43

Hozzászólás: A terápiás házban

Debrecen - Rossz körülmények a szociális otthonban címmel június 10-én adtunk összefoglalót az ombudsmani vizsgálat jelentéséből.

Debrecen - Rossz körülmények a szociális otthonban címmel június 10-én adtunk összefoglalót az ombudsmani vizsgálat jelentéséből.

Ehhez közöltünk hozzászólást június 25-én. Később az utóbbihoz érkezett a következő hozzászólás.

A látogatásról

Édesanyámnak kerestem lehetőséget ebben az intézményben való elhelyezésre. 2014 novemberében bejelentés nélkül jelentem meg a délelőtti órákban. Az igazgatónő és a főnővér kérésemre több szobát (többek között a valóban ragyogó tiszta fürdőszobát is) megmutattak. Öt-hatágyas kórházi berendezésre számítottam. Ehelyett 2-3 ágyas szobák állnak a gondozottak rendelkezésére, amelyek valóban tágas, világos, tiszta, szépen berendezett helyiségek. Az összekötő folyosóra belépve friss tisztaságillat fogadott, A betegek nagy része az udvaron üldögélt, vagy sétált. A halmozottabban sérült emberek nyitott ablaknál kiültetve, felügyelet mellett levegőztek.

A gondozottak egyike-másika lelkesen üdvözölte az igazgatónőt, a főnővér karját meg-megsimogatták; tehát érzik a biztonságot, szeretve vannak.

A rácsos ágyakról csak annyit, hogy édesanyám is rácsos ágyat kapott, mert, aki még nem tudná, a mentálisan sérült ember nem tudja felmérni a saját erejét, és elindul, amikor az jut az eszébe, és abban a pillanatban töri össze magát, ahogy lelép az ágyáról.

Aki meg akar győződni bármiről, ami a betegek tisztességes ellátását illeti, bizonyára megteheti, menjen el, s látni fogja, amit én, hogy biztos, szerető kezekbe helyezheti el hozzátartozóját. Elfogultság nélkül írhatom e sorokat, mert édesanyánk még nem az intézmény gondozottja.

- Kovács Jánosné, Debrecen -


Nyíltan beszél a Terápiás Házról az egyik ott dolgozó pszichiáter

Debrecen - Sok dolgot félreértelmezett az ombudsman jelentése a Terápiás Ház pszichiátere szerint.


Őszinte levél egy édesanyától a Debreceni Terápiás Házról

Debrecen - Küzdelem lakóknak, dolgozóknak címmel június 10-én adtunk összefoglalót az ombudsmani vizsgálat jelentéséből. Ehhez érkezett az alábbi hozzászólás egy bentlakó gyermek édesanyjától.


Küzdelem lakóknak, dolgozóknak

Debrecen - Teljes kihasználtság, felújítandó részlegek és „kifacsart” dolgozók az otthonban.


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában