Helyi közélet

2015.06.10. 16:46

Hajdú-Bihar „kincsesládája”

Debrecen - Eddig a debreceni páros és az Irinyi János által feltalált gyufa lett országos érték.

Debrecen - Eddig a debreceni páros és az Irinyi János által feltalált gyufa lett országos érték.Két kiadványt jelentetett meg a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat. Az egyszerűbb a megyei települések, tájegységek értéktára, mely nyolc fejezetből áll. Ezek az agrár és élelmiszergazdaság, az egészséges életmód, az épített környezet, az ipari- és műszaki megoldások, a kulturális örökség, a természeti környezet, valamint a turizmus és vendéglátás – ismertette Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke.

Elmondta: a másik kiadvány a kemény fedelű Hajdú-Bihar Megyei Értéktár, mely a megye 82 települését, azok történetét, épített és kulturális örökségét mutatja be. Olyan dolgok is fellelhetőek benne mint az ősi mesterségek, a szolgáltatások, a népviseletek, vagy a temetők. A sok képpel illusztrált, szép nyomdatechnikával, fényes papírra készült kötet egyelőre 500 példányban készült el és most még csak a megye vendégeinek adják ajándékba, később viszont kereskedelmi forgalomban is meg fog jelenni.

Rejtett kincseink

– A „kincsesládaként” is értelmezhető értéktár nyitott, vagyis bárki, bármikor javaslatot tehet az értéktárba való kerülésre az erre illetékes bizottságnak – hangsúlyozta a megye vezetője.

A könyvek megjelentetését Pajna Zoltán azzal indokolta, hogy Hajdú-Bihar megyének számos olyan értéke van amelyeket még az itt lakók nagy része is alig ismer. Például csak kevesen tudják, hogy több mint 200 műemlékkel rendelkezünk, hogy az álmosdi Miskolczy–parkban található egy olyan hatalmas gesztenyefa melynek a törzsátmérője meghaladja a két és fél métert, vagy az esztári Nagyszék–tóban 180 madárfaj él – ismertette a megyei elnök.

Kolbász és gyufa

Tóthné Bobonka Magdolna, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat önkormányzati referense arról számolt be, hogy a nemzeti értékeket bemutató országos Magyar Értéktárba eddig két hajdú-bihari termék, a debreceni páros kolbász és az Irinyi János által feltalált zaj és robbanásmentes gyufa került be.

Ezzel párhuzamosan megújult a megye internetes honlapja (www.hbmo.hu), melynek egyik aloldalán az értéktár is elérhető.

HBN-OCs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában