Helyi közélet

2015.01.23. 09:55

Idén már bővülhet a vállalati hitelezés

Debrecen - Az eurózóna gazdasága több, egymást kiegyenlítő hatással szembesül idén.

Debrecen - Az eurózóna gazdasága több, egymást kiegyenlítő hatással szembesül idén.

Növekedésnek indulhat a vállalati hitelezés az eurózónában: 2015-ben 3,3, jövőre pedig 5 százalékos éves bővülési ütemet érhet el a szektor – derül ki az EY pénzügyi szolgáltatásokra (EFFS) vonatkozó legfrissebb előrejelzéséből.

Kedvező lehet

A tavaly 0,8 százalékkal bővülő eurózóna gazdasága idén 1,3 százalékos növekedéssel számolhat, ami a vállalati hitelkihelyezésekre is kedvező hatást gyakorol. A 2014-ben tapasztalt, közel másfél százalékos visszaesést követően, idén 3 százalékot meghaladó mértékben bővülhet a szektor az euróövezetben, ami 2016-ban az 5 százalékos növekedést is elérheti. A reményteli várakozásokat elsősorban a javuló német gazdasági teljesítmény indokolja, azonban továbbra is komoly kockázatot jelent a bankok számára a Basel III kritériumoknak való megfelelés, a nem teljesítő hitelek aránya, valamint az alacsony hitelkereslet.

Kiegyenlítő hatások

„Az eurózóna gazdasága több, egymást kiegyenlítő hatással szembesül idén: a gyenge euró jó hatással van az exporttevékenységre, ráadásul néhány kereskedelmi partner gazdasága is lendületet kapott, más területeken azonban nem alakulnak ilyen kedvezően a gazdasági folyamatok. Az euróövezetben tapasztalható vállalati hitelezésbővülés hozzájárulhat a közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország hitelezési környezetének hosszú távú javulásához”– mondta Seregdy Tamás, az EY Üzleti Tanácsadási Szolgáltatások üzletágának igazgatója.

HBN

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában