Az én ünnepem 2014 - Lisztes volt a lába

A karácsony az én életemben mindig a legkedvesebb ünnep volt, s marad. A sok emlék közül hármat szeretnék megemlíteni.

1942. december 24-e volt, amikor megszülettem. Erre nem emlékszem, csak az édesanyám minden évben elmesélte nekem, még 82 éves korában is, utoljára, hogy neki, s az édesapámnak ez volt a legbologabb karácsonya.

Készült édesanyám az ünnepre, sütött-főzött, a kalácsot még tepsibe rakta, befűtött a kemencébe, berakta a tésztát, de már kiszedni nem tudta, én annyira „fogdostam”. A szomszéd Mariska néni segített neki, szaladt a bábaasszonyért. Este 9 órára megszülettem, első gyermekként.

A második emlék: 1950-ben történt, ekkor már 3 gyermek volt a családban. Nekünk a Jézuska hozta minden évben a karácsonyfát, csengő jelezte a jöttét. Nagyon vártuk, pedig csak a feldíszített fát hozta, nem került alá ajándék. Igyekeztünk jól viselkedni, mert tudtuk, hogy ő figyel bennünket, s csak a jó gyerekeknek visz karácsonyfát.

December 24-én estefele a kemence padkán ülve vártuk (ott volt jó meleg), s ha jött valaki hozzánk, izgatottan kérdeztük, hogy találkozott-e vele az utcán.

Ezen az estén késett nálunk a Jézuska. Már azt hittük, nem is jön, amikor megszólalt a szokott csengő hangja, és az ajtón bejött egy mezítlábas, fehér lepedővel bebugyolált Jézuska, a feldíszített kis fát hozva. Ahogy közelebb jött, én megismertem az ő lisztes lábát. Akkor este tudtam meg, hogy a Jézuskát nem lehet látni, csak a szívünkben érzeni. Eddig a fát az édesanyám öccse hozta be nekünk, miután feldíszítették a kamrában. De ő ekkor katona volt, édesapámra maradt a feladat, ő meg akkor is sokáig dolgozott a malomban, nem volt ideje megfürödni.

Attól kezdve közösen díszítettük fel a fánkat.

A harmadik emlék is az ötvenes évek elejéről való. Akkor kenyérből is csak annyit vehettünk, amennyit engedélyeztek. Nem lehetett szaloncukrot venni. Nagyon szomorúak voltunk mi, gyerekek, hogy még feldíszített fánk sem lesz az ünnepre.

Az én drága jó anyám megszerezte valakitől a receptet, és főzött nekünk szaloncukrot, csokist, meg vaníliást. Mi, gyerekek meg selyempapírból kivágtuk, amibe belecsomagoltuk, mikor a kis kockára vagdalt massza kihűlt, és cérnával felkötöttük a tujafa ágára, amit édesapám vágott le minden karácsony hetében a házunk udvarán álló fáról.

- Bíró Ferencé, Földes -