Nem volt kikövezve a turistaút

Debrecen - Sétálj lassan, és ne lógasd az orrod – tanács városnézéshez és a mindennapokra.

Hogy a cívisváros sokkal több, mint a Nagytemplom–Aranybika–Református Kollégium triója, történelmében pedig számos izgalmas momentum bújik meg Kossuth buzdító beszéde mellett is, annak ékes bizonyítéka Nagy Csaba bármelyik városnéző túrája.

A megyeszékhely egyetlen szabadúszó idegenvezetője olyan utazásra viszi a Debrecenbe látogatókat, amelyen bármikor feltűnhet egy néptáncos, egy profi fotós és a múltról évszámok helyett az épülethomlokzatok vagy épp bankjegyek mesélnek. Kísér Rolls Royce-on, gyalog vagy buszon, de mindvégig észben tartja, hogy a külföldieknek ő maga jelenti Magyarországot, a hazánk másik végéből érkezők előtt pedig otthonát, az egész cívisvárost kell egy személyben képviselnie.

Nem elég letudni

Debrecent úgy ismeri, mint a tulajdon tenyerét, de élete második kassai látogatásán is vezetett már csoportot úgy, mintha a szlovák városban nőtt volna föl.

– Egy hétig dolgoztam utazási irodánál, ahonnan gyorsan ki is fordultam, miután egy idősebb csoporttal kapcsolatos alapkérdéseimre azt kaptam válaszul: mindegy hogyan csinálod, csak tudd le a másfél órát. Én nem akartam letudni, a kirándulók tempójának, érdeklődésének és habitusának megfelelő élményt akartam nyújtani – mondta.

Ez a fajta hozzáállás meghozta gyümölcsét, mert az egyik, már önállóan vezetett debreceni várostúrájának résztvevője jelezte, Kassát is az ő szemüvegén át szeretné megismerni. – Az élőszóban elhangzó idegenvezetést sosem fogja pótolni egyetlen mobilalkalmazás vagy útikönyv, mert séta közben nem túl élvezetes bármelyiket is bújni. Az embereket ráadásul megnyugtatja, ha van velük valaki, aki helyismerete révén intézkedhet probléma, baleset, rosszullét esetén. Én azonban még sosem voltam azelőtt a határ menti nagyvárosban, ezért volt egy magán­utam is, amikor bejártam és rengeteg interneten szerzett információval készültem föl – mondta.

Bankón a múlt

A cívisvárosról is a világhálón, valamint régi könyvekből szívja magába a múltat, amelyet nem mindennapi módon ad vissza a belé bizalmat fektető turistának. Azt is innen tudja, hogy az 1900-as évek elején történt az első debreceni autóbaleset. A frissen behozott kocsi sofőrje egy színes bőrű nő volt. A helyi orvos járgányának végsebessége körülbelül 25 kilométer per óra volt, a villamosé pedig 20: mégis megtalálták egymást.

– Ha érkezik egy csoport, egyre ritkábban kezdem a protokoll történelmi események sorolásával, ahogyan sétálunk a Szent Anna templomtól a Déri Múzeumig, hisz minden épülethez kapcsolódik történelmi esemény, így inkább ezek mentén beszélek. Az utazók jönnek egy képpel, amin a Nagytemplom–Aranybika–Kollégium szerepel, két óra után pedig elcsodálkoznak. Itt élőktől is hallom, hogy Debrecenben nincs semmi. Nekik szoktam tanácsolni, hogy járj lassan és emelt fővel, mert mesélnek a homlokzatok is. Előfordult, hogy külföldi bankárok céges kirándulására váltottam az összes magyar papírpénzből, amelyen keresztül számos történelmi személyről, várról tudtam mesélni nekik.

Se lovak, se „Meki”

Bár Nagy Csaba nagyon alapos, mindenre ő sem tud felkészülni. – Műszaki érdeklődésű céges csoportot vittem a Református Kollégium nagykönyvtárába, akik rezzenéstelen arccal hallgatták mondandómat, majd a terem tartóoszlopainak anyagáról, szakítószilárdságáról kezdtek érdeklődni. Erre magyarul sem könnyű reagálni, nemhogy angolul. A helyzet úgy oldódott meg, hogy bevontam őket, kértem álljanak fel, tapogassák meg és próbálják kitalálni – mesélte a fiatalember, akit kérdésekkel máskor is lepték már meg. – Keresték már rajtam a debreceni várat, de van, akinek az is újdonság, hogy nem lovakon járunk és létezik nálunk McDonald’s.

Egy tarcali túrán kérdezték, hogy miért látnak ennyi idős embert és eladó házat. Nekik a vidéki nyugalom maga az álom, így alig értik, hogy a fiatalok miért költöznek inkább városba vagy külföldre. Mostanában legtöbben arról érdeklődnek, érezzük-e az ukrán–orosz konfliktust. Tapasztalom, hogy nehéz úgy elmesélni hazánk történelmét, hogy biztosan ne sértsek meg senkit. Jó élmény és kellemes emlék az a velem egyidős, románokból álló csapat, akikkel együtt a hírhedt magyar–román ellentétet összekacagva léptük át. Eleinte éreztem, hogy a csoport tart attól, lekezelem majd őket és túl akarok lenni a vezetésen, de hamar rájöttek, erről szó sincs, végül baráti viszonyban váltunk el.

Hasonló lélekemelő élmény annak a New York-i párnak a története, akik a magyar származású dédszüleik és debreceni rokonaik között váltott kézzel írott leveleit küldték át nekem. Az írások alapján, egy hónapos kutatómunka nyomán szerveztem a gyökereiket keresők számára egy teljes napot, amikor megnéztük a küldeményben szereplő helyszíneket, némelyik utca neve persze már megváltozott. Jártunk a temetőben és az egyetlen élő rokonnál is. A találkozás örökre bennem marad.

- Horváth Borbála -

Az „akkord” minden hangja kellett

Nagy Csaba a Kodály zeneiskola klasszikus gitár szakán tanult, majd a sikertelen pécsi és debreceni zeneművészetis jelentkezése után napi 5-6 óra gyakorlással elérte, hogy a következő évben mindkét helyre felvegyék, sőt pont híján maximumot szerezzen a cívisvárosi felsőoktatási intézményben, ám az akkor meghatározott keretszámba így sem fért bele.– Véletlenül láttam meg egy újságban az idegenforgalmi szakmenedzseri képzést, jelentkeztem, mert tudtam máshol is megállom a helyem. Abban nőttem fel, hogy a becsületes munkának van eredménye, így nem aggódtam – emlékezett. A kötelező szállodai gyakorlat aztán nem ért véget, egy ideig párhuzamosan dolgozott és tanult, majd az iskola végeztével a mai napig igényt tartanak munkájára.Ezután elvégezte az idegenvezetői tanfolyamot, most Budapestre jár főiskolára és rendszeresen vezet csoportokat a megyeszékhelyen, illetve havonta külföldön. Könnyebb felsorolni, hogy mely európai országban nem járt még a fiatal, mint azt, hogy hol turistáskodott már, de az orosz irodalomért és az amerikai fociért rajongó férfi bakancslistájának élén szerepel Szentpétervár és Seattle. Mellékesen említi, hogy közben tanult kicsit fotózni, volt profi versenytáncos és hobbija a lovaglás. Ennek köszönhetően sokféle embert megismert, akik segítik munkáját.Ma már nem bánja, hogy a gitározás hobbi maradt. Mint mondja, a zenei középiskolában tanultak bármely szakmában jól jönnek, az övében különösen. –Több dologra tudok egyszerre figyelni, jobb a memóriám és a fellépéseken megszoktam, hogy ki kell állni emberek elé. Kortársaimmal szemben az is nagy előny, hogy már tizenévesen értékes művészemberek, zenetanárok értékes világlátását szívhattam magamba.

Cikkünkhöz a Facebookon szólhat hozzá:

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, script , facebook-jssdk ));

// ]]>