Helyi közélet

2014.07.07. 08:57

1982: hol van már az a szép futballnyár?

Debrecen - Kánikula Debrecenben, E. T. leszállt közénk, „salvadori vérengzés” Spanyolországban.

Debrecen - Kánikula Debrecenben, E. T. leszállt közénk, „salvadori vérengzés” Spanyolországban.Meleg volt a nyári levegő és puha, te politikáról, filozófiáról beszéltél én meg mosolyogtam, mint Mona Lisa – énekelte az ABBA 1980-ban az „Utolsó közös nyarunk” című dalában. Az együttesre akkor még nem voltak igazak a sorok, két év múlva azonban – amikor ezek a képek készültek – örök érvényűre nyúlt a svéd popegyüttes szüneteltetése.

Míg az ABBA-rajongók arca könnytől ázott, addig a sci-fi-kedvelők fölött felragyogott az ég, és hosszú vékony ujjával megérintette őket E. T., a földönkívüli, valamint Elliot barátságának története. Hazánkban több film jelent meg ez évben, köztük Bacsó Péter Tegnapelőttje és Tarr Béla Panelkapcsolata.

Lányok, asszonyok százai olvadoztak a David Hasselhoffért, ahogyan kiszállt Kit-ből, a beszélő csodaautóból és bogyorított hajába tolta napszemüvegét. A Knight Rider ez évben jelentkezett az első résszel az Egyesült Államokban. A ma már tabletet használó legfiatalabbak is emlékeznek, de legalábbis hallottak a legendás Commodore–64-ről. A nagy úttörő 1982-ben jelent meg és nyomban az év számítógépévé választották.

De bizonyosan nem komputeren pötyögte világsikerű műveit a nemrégiben elhunyt kolumbiai író, újságíró Gabriel García Márquez, aki ebben az évben kapott irodalmi Nobel-díjat novelláiért, regényeiért.

1982-ben – bármilyen hihetetlenül is hangzik ma – magyarokért szurkolhattunk a spanyolországi labdarúgó-

világbajnokságon, ahol Argentína, Belgium és Salvador csoportjából végül nem sikerült tovább jutni, ám utóbbit 10–1-es arányban felülmúlva a világbajnokságok történetének legnagyobb arányú sikerét arattuk. Két számjegyű gólt azóta sem sikerült rúgnia senkinek.

HBN


Hajdú-Bihar - Legtöbben a strandra menekültek a hőség elől 1982-ben a forró napokon. A kevésbé szerencsések azonban gyümölcsszedéssel vagy a forró bitument simítva töltötték az időt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában