Lépések egy új „otthon” felé

Debrecen - Önkéntes koreai orvostanhallgatók is segítik a debreceni hajléktalanok ellátását.

Egy dolog különbözteti meg a diplomás orvost a diplomás gyógyítótól, a belső motiváció. A kitűnő vizsgák ugyanis még nem biztosítják az emberségességet és a segíteni akarást. Sungmin Joh erre akkor jött rá, amikor egy évet lehúzott a DEOEC fogorvostan-hallgatójaként, szülői nyomásra. Mindent papírforma szerint csinált, de nem volt elégedett. Ráadásul még a honvágy is gyötörte. Ez három éve történt. Utána két évre besorozták a dél-koreai hadseregbe. Ezalatt pedig két dologra kereste a választ, az egyik, hogy miért érezte magát rosszul Debrecenben, a másik, mit szeretne elérni az életben. Utóbbi „könnyebben” ment. A katonai szolgálatát ugyanis a hadsereg kórházában töltötte, ahol rájött, arra teszi fel az életét, hogy betegeken segítsen. A másik megoldásra azonban csak akkor talált rá, amikor visszatért a cívisvárosba, hogy folytassa tanulmányait, de már mint általános orvostanhallgató.

Egy szelet sütivel kezdődött

– Az otthon ott van, ahol a család, a barátok. De mi tart vissza attól, hogy itt is legyenek barátaim? – kérdeztem, s akkor rájöttem, hogy addig nem fogom magam jól érezni Debrecenben, amíg „kívülálló leszek”. Ezért először is – mivel katolikus vagyok – felkerestem egy templomot. A Szent László-plébánián megismertem Tibor atyát, aki megértette a problémámat. Elkezdtem látogatni a magyar miséket, melyeken én voltam az egyetlen külföldi. Idős hölgy lépett hozzám egy nap és süteménnyel kínált, akkor éreztem úgy először, hogy elfogadtak. Nagyon meghatott. Mindezekről a keresztségben Anthony nevet kapott 23 éves fiatalember a Napló szerkesztőségében mesélt, ahová Szemerédy Zsolt, a ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. vezetője, és kollégája, Bakos Péter kísérték el. Anthony ugyanis nem elégedett meg azzal, hogy a gyülekezet tagjait ismeri.

Egy mosoly többet mond

– Nálunk otthon elterjedt az önkéntes munka, ezért arra gondoltam, úgy tudok újabb lépést tenni a helyi közösség felé, ha felajánlom a segítségemet. Ezt elmondtam Tibor atyának, aki megismertetett a ReFoMix-szal. A nyáron öszszeültünk Zsolttal és Péterrel, hogy megvitassuk, hogyan tudnék segíteni – folytatta a történetet a cívisvárostól 8300 kilométerre lévő Changwon városból érkezett hallgató, aki fiatal kora ellenére a DEOEC-en tanuló közel százfős koreai közösség vezetője.

Anthony végül két másik barátjával szeptember végén elkezdte a munkát a ReFoMix Dobozi utcai hajléktalanellátó központjában. Ebben a hallgatók két – szintén ott dolgozó – tanára, dr. Enyedi Attila és dr. Leiben Attila is segítségükre van, akik kiválóan beszélnek angolul. A koreai diákok ugyanis még épp csak elkezdték a magyar nyelv elsajátítását. Pedig harmad- és negyedéven is szükségük lesz rá, mert kötelező gyakorlaton kell részt venniük. – Ez is motivál, hogy tanuljam a nyelvet, de az még jobban, hogy megértsem a betegeket – tette hozzá Anthony, akinek leginkább a ragok és toldalékok okoznak fejtörést.

Akkor most hogyan kommunikál a betegekkel? – kérdeztük. – Mindig mosolyogva lépek oda hozzájuk és igyekszem nagyon udvarias kifejezéseket használni, mint a „Jó napot kívánok!” vagy az „uram”. A gesztusaimmal is azt próbálom mutatni, hogy segíteni akarok – válaszolta, s ránézve az ember el is hiszi, hogy a mosolygós fiú bizalmat ébreszt.

Tervezni könnyű, de...

Itt azonban még mindig nincs vége a „mesének”. Anthony ugyanis tele van tervekkel. De mint mondja, tervezgetni könnyű, az első lépést megtenni nehéz. – Nagyon sok itt a külföldi hallgató, szeretném, ha minél többet tudnék bevonni az önkéntes programokba.

- Fabók Ágnes -

Ruhát is gyűjtenek majd

Nálunk minden háztömbben van ruhagyűjtő konténer, amibe az emberek betehetik a megunt, régi darabokat, az önkormányzat vagy a segélyszervezetek pedig kiválogatják és újra elosztják a rászorulók között – mondta a koreai hallgatók. – Én Romániában láttam hasonlót a nyáron, így amikor Anthony mesélt a módszerről, könnyű volt rábólintanom, hogy valósítsuk meg. Debrecenben ugyanis még nincs olyan ruhagyűjtő konténer, amiből közvetlenül a rászorulókhoz jutna a ruha. Ha az egyetemtől is megkapjuk az engedélyt, akkor a hallgatók koreai étterme előtt is szeretnénk felállítani majd egy ilyen „dobozt”, ahogyan lesz egy-egy a Dobozi és a Bégány utcai központjainknál – minderről már Szemerédy Zsolt beszélt, s elárulta: két hét múlva már beletehetik a konténerekbe a ruhákat a segítő szándékúak. Az öltözeteket egyrészt a hajléktalanok, másrészt a családok átmeneti otthonában élők kapják meg.