Helyi közélet

2013.10.11. 08:47

Eredmény nélkül – még üldözik a tinik zaklatóit

Debrecen - Nagy erőkkel folyik a nyomozás – ezt mondta megkeresésünkre Plásztán-Kopcsa Kamilla, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, amikor a tinilányok elcsalásának ügyében új információk után érdeklődtünk.

Debrecen - Nagy erőkkel folyik a nyomozás – ezt mondta megkeresésünkre Plásztán-Kopcsa Kamilla, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, amikor a tinilányok elcsalásának ügyében új információk után érdeklődtünk.

Mint csütörtöki számunkban megírtuk, úgy tudjuk, a rendőrség a polgárőrséggel együttműködve keres két furgont, miután szerdán a város két pontján is fiatal lányokat próbáltak a járművekbe kényszeríteni.

A rendőrség értesüléseinket nem erősítette meg, közleményükben egy keddi hasonló eset okán azt írták, hogy személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak.

Szerdán egész nap visszatérően, fokozottan ellenőrizték a járőrök az iskolák környezetét. Kovács István, a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a szokottnál több rendőrt látott az intézmény körül. Hozzátette: a szeptemberi eset után, amikor a gimnázium egyik lány tanulóját próbálták elragadni, az iskolarádión keresztül intette óvatosságra a diákokat. Az iskolavezető arról is beszámolt, hogy a tervek szerint egy szakember osztályfőnöki órán mondja majd el a diákoknak, hogyan kell ilyen helyzetben viselkedni.

Ezzel az esettel kapcsolatban azt közölték szerkesztőségünkkel, hogy a feljelentés kiegészítést követően szeptember 17-én ugyancsak nyomozást rendeltek el személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanújával.

Információink szerint a rendőrség kiemelten kezeli a diáklányok elleni támadások ügyét. Forrásainktól úgy tudjuk, a fokozott ellenőrzések az iskolák környezetében addig tartanak, amíg a nyomozások nem vezetnek eredményre.

Nyolc évig fogságban

Külföldről több olyan bűncselekményt is ismerünk, amelynek tinédzser lányok estek áldozatául, közülük talán az osztrák Natascha Kampusch története a legismertebb. Őt 1998-ban, tízéves korában rabolták el, amikor reggel az iskolába tartott. Nyolc év raboskodás után tudott megszökni. Elrablója még aznap öngyilkos lett.

HBN-SZZSL


Vajon mit akarhatott a 13-14 éves tinilányoktól a 30–40 év közötti erős testalkatú férfi támadó? Miért akarta furgonjába kényszeríteni a csajokat? Megválaszolatlanok egyelőre a kérdések – hál’ istennek! Mert a fizikai erő és a valami iránti vágy csak vágy maradt. Kovács Zsolt jegyzete.


Debrecen - Fokozott ellenőrzést rendeltek el a debreceni iskolák környékén!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában