2013.05.29. 17:34
Veszteséges a vagyonkezelő
9,5 milliárd forintot, a tavalyi összeg közel háromszorosát költené beruházásokra idén a DV Zrt.
9,5 milliárd forintot, a tavalyi összeg közel háromszorosát költené beruházásokra idén a DV Zrt.
Debrecen. A mai közgyűlésen számol be a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. (DV) 2012-es gazdálkodásáról dr. Mészáros József elnök-igazgató.
Az összevont üzleti jelentés azonban már nyilvános az interneten, így tudható, hogy a DV konszolidált (az összes tagvállalat eredményét összesítő) adózás előtti eredménye 71,9 milliós veszteséget mutat. Mint az elnök-igazgató írásos beszámolójából kiderül, ez 460 millió forinttal "kedvezőtlenebb" az előző évinél. Ennek oka egyrészt a DKV Zrt. és a DTV Kft. növekvő vesztesége, másrészt a Debreceni Vízmű Zrt. és a Debreceni Hőszolgáltató Zrt. eredményének csökkenése.
A Cívis Ház Zrt. eredménye viszont kedvezően alakult, elsősorban a deviza hitelének év végi értékeléséből adódó árfolyamnyereségnek köszönhetően. A Debreceni Gyógyfürdő Kft. 2012-es vesztesége pedig kisebb lett az előző éveshez képest.
Bár a vállalatcsoport tavalyi konszolidált mérlegfőösszegének két százalékos növekedése (mintegy 77 milliárd forint) bizakodásra adhatna okot, ám saját tőkéjének összege 240 millióval 45,5 millárdra csökkent egy év alatt.
(Megjegyzendő: 2011-ben a DV Zrt. tagvállalatainak köre átalakulások következtében jelentősen változott, az erről szóló emlékeztetőnket, illetve további érdekességeket a Napló csütörtöki számában /05.30./ olvashatnak!)
HBN-FÁ