Helyi közélet

2012.06.05. 10:32

600 diák vendégeskedett a Bocskai dandárnál

Színes tömeg foglalta el a „terepszínű” dandársorakozókhoz szokott alakuló teret június 5-én reggel az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanyájában. Mintegy hatszáz gyerek gyülekezett a nagy téren. A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium szinte valamennyi tanulója - és tanári karának jelentős része - a kaszárnyába érkezett abból a célból, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján megismerkedjenek a katonák életével és feladataival.

Színes tömeg foglalta el a „terepszínű” dandársorakozókhoz szokott alakuló teret június 5-én reggel az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanyájában. Mintegy hatszáz gyerek gyülekezett a nagy téren. A debreceni Fazekas Mihály Gimnázium szinte valamennyi tanulója - és tanári karának jelentős része - a kaszárnyába érkezett abból a célból, hogy a Nemzeti Összetartozás Napján megismerkedjenek a katonák életével és feladataival.

A megjelent tanárokat és diákokat a helyőrségi zenekar könnyed hangvételű zenés köszöntője után a dandár parancsnok-helyettese üdvözölte. Lippai ezredes rövid bevezetőjében kiemelte: a felnövekvő nemzedéknek értenie kell a Honvédség szerepét és fontosságát a honvédelem rendszerén belül. Csak a honvédelem lényegét értő, és a honvédelem ügyét sajátjának tekintő társadalom képes elkerülni olyan hatalmas társadalmi traumákat, mint amilyet az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerződés következményei is jelentettek.

Az egész délelőttöt kitevő programot a gimnázium és a dandár vezetése előre leegyeztette. Ennek megfelelően négy helyszínen, rotációs rendszerben zajlottak a foglalkozások. A Csapatmúzeumban - szakszerű tárlatvezetés mellett - a diákok és tanáraik Debrecen katonatörténetével ismerkedhettek meg a középkortól napjainkig. Közvetlenül mellette, vele párhuzamosan, a Hadkiegészítési és Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ munkatársai üzemeltették nagy sikerű repülőgép-szimulátorukat, és tartottak előadást a katonai pályára kerülés lehetőségeiről.

A második foglalkozási helyen az 5/39. lövészzászlóalj, az 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj, valamint a HTBK DSZ (Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete) szervezésében a MATASZ helyi szervezetének és a Gábor Dénes Szakközépiskola katonasulis hagyományőrzői tartottak nagy sikerű felszerelés- és fegyverzeti bemutatót. Itt a vendégek ki- és felpróbálhatták a lövész és felderítő katonák felszerelését is.

Az alakuló téren a dandárnál rendszeresített harc- és gépjárművekkel, valamint támogató fegyverrendszerekkel ismerkedhettek meg közelebbről a fiatalok.

A negyedik helyszínen a dandár missziós szerepvállalásairól kaptak tájékoztatót a látogatók. A képekkel gazdagon illusztrált előadások sikerét mutatja, hogy a középiskolások minden váltása hatalmas tapssal jutalmazta az előadókat. A vastaps nem maradt el az alakuló téren tartott elbúcsúzás után sem, ahol a dandár parancsnok-helyettese megköszönte a tanároknak és a diákoknak a fegyelmezett magatartást és a számos érdeklődő kérdést, amit a foglalkozásvezetőknek tettek fel menet közben.

A program végén több diák is megerősítette, hogy hasznos és számukra is nagyon érdekes ismeretekkel lettek gazdagabbak a laktanya-látogatás során.

Fotó: Nagyné Tóth Erzsébet őrvezető

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában