Kockáztatunk

Csak menjünk oda bárkihez az utcán, s kérdezzük meg: ön bízik az emberekben? Borítékolom a választ, tízből kilencen nemet mondanak. Rá is ragadt erre a korra, hogy az emberek bizalmatlanok. Pedig nem!

Száz évvel ezelőtthöz képest sokkal jobban bízunk egymásban, bár lehet, hogy ez nem is tudatosul bennünk. Képzeljük csak el dédnagymamánkat, mivel etethette gyermekeit!

Hipermarketbe járt? Külföldi élelmiszereket vitt haza? Nem! Vagy csak nagyon ritkán, s akkor is mértékkel, s kellő fenntartással.

Talán el sem tudta volna képzelni, hogy csemetéjének olyan tejet adjon, amit nem ő fejt, vagy nem olyan embertől vett, akit alaposan ismer.

Ma vajon tudjuk (kevés kivételtől eltekintve), hogy kitől vesszük a tejet (kenyeret, cukrot, szalámit stb.), hogy honnan származik a reggeli kakaó alapanyaga, amit a gyerekeknek adunk? Nem. Bízunk a származásában, a tisztaságában, a minőségében, mert sokszor nem is tehetünk mást.

De mit csináljunk most, amikor napról napra újabb élelmiszerbotrány robban ki, melyek gócpontja néha több ezer mérföldre van.

Először csak szörnyűlködtünk a híreken, hogy mennyi kínai baba betegedett meg, s csak hetekkel később kaptunk a fejünkhöz, hogy talán nálunk is van a mérgező anyagból.

Rendszeresen olyan élelmiszerek kerülnek a kosarunkba, melyek egyes összetevői kontinenseket „repültek át”, hogy a tányérunkon landoljanak. Vajon bízhatunk-e más országok élelmiszerbiztonsági előírásaiban, az ott élő emberekben? Bízhatunk-e abban, hogy ez volt az utolsó eset?! Sajnos, mi sem vagyunk szeplőtelenek. Kockáztatunk tehát – ha nincs saját tehenünk.

[email protected]