Helyi közélet

2008.05.10. 10:53

„Mondd, mennyit ér…?”

<p>Debrecen, Budapest – Mérlegen „a mi Istvánunk” – Koroknai Árpád nemzeti rockoperánk címszerepéért küzd A Társulat című szereposztó műsor szombati adásában.</p>

„Végjátékához” érkezett immár A Társulat című televíziós szereposztó vetélkedő: május 10-én, szombaton este elkél a június 18-ai jubileumi István, a király előadás címszerepe is. Koroknai Árpád, az ismert debreceni rock- és musicalénekes, akiért Laborc, Torda és Koppány „megtalálásakor” szintén izgulhattunk, a végső összecsapásból is kiveszi a részét.

S ez nemcsak azért lesz kitüntetett forduló, mert az utolsó lehetőség arra, hogy a rockerkörökben Kori becenévvel illetett dalnok főszerephez jusson, hanem azért is, mert ő a debreceni és a kabai István, a király produkciókban is az uralkodót alakította a legtöbbször – emlékezete szerint mintegy negyven alkalommal –, s annak idején ezért a szerepért jelentkezett A Társulatba.

Mi van a fejekben?
Telefonbeszélgetésünkkor természetesen szóba került valamiféle esélylatolgatás is – amit, az előző fordulók tapasztalatai alapján, máris roppant izgalmassá tesz az a kérdés: vajon milyen kép élhet a rendező-zsűrielnök, Szikora János fejében a jubileumi előadás Istvánjáról.

Információk

Adás az m1-en: május 10., szombat, 20.15.

És persze rögtön eszünkbe juthat az elmúlt heti Réka-döntő meglepő végkifejlete, amikor Szikora János a rendező jogán az összes zsűritagot felülbírálta. Akkor Kori is láthatóan gondolkodóba esett az öltözőben… – Megdöbbentett mindannyiunkat az eset, hiszen számunkra sem volt egyértelmű, hogy az elnöknek vétójoga van. Le is játszódott bennem a jövő: ha a közönség bejuttat a párbajba, biztos nem nyerhetek, ha Szikora János nem rám gondol – idézte fel érdeklődésünkre az énekes.

Ki lesz a másik?
Aztán az „elemzésbe” bevontuk a két héttel ezelőtti Koppány-döntőt is: – Amikor a zsűrielnök számba vette, mennyire etalonértékű volt Koppány figuráját illetően Vikidál Gyula, s a monitorra tekintettem, és megláttam magam Vadkerti Jimmy mellett, hát azt mondtam magamban: igen, ő az igazibb Koppány. Arra is gondolhatunk egyébként, hogy már Koppány személyét is egy előzetes István-elképzeléshez választotta ki termetben Szikora János, és ha az István-döntőn a zsűri elé kerülnék, ez lehet, hogy befolyásolni fogja az elnököt. Meglátjuk.

Teljesen igaz, hogy egy ilyen nagy érdeklődésre számot tartó előadás rendezőjeként ő viszi vásárra a bőrét, és látnia kell azt a személyt, akiből ő egy hónap alatt ki tudja hozni azt a figurát, amelyik benne megfogalmazódott – fejtegette Kori. És sok függhet attól is, ki lenne a partnere a párbajban. – Ha Derzsi Gyurival kellene megvívnom, akkor talán az én oldalamra billenne a mérleg, az alkatiak miatt; bár valójában ez sem mérvadó, mert a szakemberek bárkiből tudnak sminkelni bárkit – töprengett az énekes.

„Segítsetek!”
Persze a párbajig el is kell jutni, és az csak a közönség szavazatai révén lehetséges… – Feke Pali szavazói nyilván mostanra tartalékoltak, Derzsi Gyuri felvidéki, s Jimmy példáján tudjuk, hogy az ottani szavazótáborral lehetetlen versenyre kelni. Wunderlich Józsi tehetséges fiatal, s a tizenévesek számára is megnyerő lehet, illetve, az ő szavazói is minden bizonnyal az István-döntőt várják. Éles küzdelem lesz – vette számba Kori, majd hozzátette: – Mindezek után, nincs más út: teszem a dolgomat. És nagy pironkodva kérek szépen mindenkit, hogy szavazataival próbáljon meg mellém állni…

Lehetsz király…
Az István-döntőn Kori szólószáma, finálé ide vagy oda, folytatást ígér: – A Queentől a Show must go ont adom elő, magyar szöveggel, bár a refrén – Jöjj hát, és játssz! – elég sutácskán hatott volna, így ott meghagytuk az angolt. Különlegességképp, abból a zenekarból, amelyben énekelek, az Acoustic GallerybőlKozma Norbert gitáros és Szabó Krisztián billentyűs fog kísérni, ilyen még nem volt A Társulatban – jelezte az énekes.

A duettben ismét a Valahol Európában került elő: – Hosszú és Éva Nézz rám! című kettősét fogom énekelni Bodnár Viviennel, aki ugyan nem jutott tovább a szerepdöntőkre, de az egyik legkarakteresebb énekesnőnek tartom – ismertette Koroknai Árpád. Elárulta azt is: a közös produkcióban a Rómeó és Júlia című musicalből – stílusosan – a Lehetsz király című dalt dolgozták fel. – Nem kedvelem különösebbképpen, de nagy sláger, tetszeni fog a közönségnek, s próbáltunk a megszokott előadásmódtól egy picit elszakadni – magyarázta.
Vajkot látván
Lehet-e király a mi Korink, ez fog eldőlni szombaton; persze az sem mellékes, milyen király lenne. – Én inkább Vajkot látom a szerepben. Az ősi hittel igencsak küszködő uralkodót, aki hirtelen és akaratától majdhogynem függetlenül kerül trónra, erős édesanyjával a háttérben, s emellett belehajszolják egy házasságba is, amelyben nem a szívből fakadó szerelmét kell kiteljesítenie. Ám személyes problémáit sutba tudja dobni, és jó keresztény uralkodóként irányítja majd az országot.

Számomra az Istvánra legjellemzőbb mondat az Oly távol vagy tőlem, és mégis közel című dalban hangzik el: „Mondd, mennyit ér, ki érted véled szállna szembe?”, a hezitálás, a vallási jellegű külső és belső konfliktusok összefoglalásaképp. Mindez persze a rockoperabeli értelmezés; én azért igyekeztem utánaolvasgatni annak idején. Ő volt a legelső uralkodónk, aki tényleg európai módon tudott és mert gondolkodni, látva előre, hogy hová vezet az út itt, Európa közepén.
– Fábián György –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában