Életük fájó napján kapta a hírt a debreceni Ilka és Níla: nagy szükség van rájuk a földrengésnél

Mosolyogva nyújtja szabad kezét Kovács Ilka azon a szeles pénteken, amelyen találkoztunk Debrecen főterén. A másik kezében egy póráz, mely egy „csupa fül” kutyához vezeti tekintetem. Minden zörejre, a járókelők hangosabb nevetésére figyel maga körül, de szempillantás alatt reagál, ha gazdája szólítja. Csodálom, hogyan fér meg egy ilyen kicsi testben egy helyen a folytonos készenlét és a megbillenthetetlen higgadtság.

Készülnek a fotók, Ilka arcát vizslatom: a derű épp olyan veleszületett meghatározó alkotóeleme a fizimiskájának, mint a szemöldöke vagy az orra. Tudom, de nem látszik rajta, hogy kimerült, öt napja tértek haza Níla nevű kutyájával a törökországi romoktól. Ölbe veszi társát, összebújnak, s míg kollégám megörökíti a pillanatot, körbenézek. Égnek magasodó épületek díszítik a Kossuth teret, napfény pásztázza a kirakatokat, andalgó pár jobbról, jó kedvű csevej mögülünk, villamos után sietők balról. Mindez Törökországban és Szíriában egy hazánk méretű területen a múlté. Tömbházak váltak a földdel egyenlővé a február 6-án csúcsosodó földrengés következtében. A romhalmazoknál minden eszközt megragadva – a munkagépektől a kihegyezett kerítéslécig – ásnak, kutatnak, míg a törmelékek mellett hozzátartozók állnak, remélnek, és várják, hogy valaki kiszabadítsa bennrekedt szerettüket.

Beszélgetésünkből kiderült, Ilka élete részévé 11 éves korában vált Dante, akivel előbb kutyaiskolába mentek, majd engedelmességi versenyekre jártak, nemzeti sikereket is elértek. Amikor fény derült a kutya mozgásszervi betegségére, a megterhelő mozgás kiváltására, de a szellemi képességeket jól használó nyomkövetésre kezdtek tréningezni. Bár a segítségnyújtás jövőbeli esélye jóleső érzéssel töltötte el Ilkát, akkor még nem gondolt arra, hogy egyszer a mostanihoz hasonló katasztrófa sújtotta területen is helyt kell állnia.

– Fájt a veszteség, de épp Dante miatt indultunk el Nílával – mondta. Mint kiderült, a labrador nagyon szeretett dolgozni, sok hazai keresésben részt vett. Kedden délután tehát Ilka már úton volt a reptérre, este az Isztambul felé tartó járaton ült, másnap reggel pedig a rommá vált területhez legközelebb eső, épen maradt reptérre indult. A sátor felállítása után a helyi mentésirányítótól kapott feladat helyszínére siettek. Egy török hozzátartozó remélte, hogy családtagjai épségben előkerülnek onnan. A kutyák pontosítottak, és ott, ahol jeleztek, a helyiek két fiatal élő személyt ástak ki.  

 – idézte fel.

Örökbefogadott életmentő

A hazaérkezés után is kapott hírt általuk felkutatott, kimentett személyről, így összesen hat fő köszönheti – többek között – nekik és a jó szimatú, kitartó négylábúaknak az életét. Hangsúlyozta, nagyon büszke Nílára, 12 órán át, a hideggel dacolva fáradhatatlanul dolgozott. Bebizonyosodott, amit néhány éve egy Facebookon hirdetett örökbe fogadós poszt alapján még csak sejteni lehetett: a fővárosi Blaha Lujza téri kocsmában talált két hónapos, ausztrál juhászra hajazó keverék kölyök jó mentőkutyává válhat.

Összesen öt napot töltött Ilka Törökországban, a terület első látványa és a síp hangja égett be a tudatába. Amikor valahol életre utaló jelet, zajt, nyöszörgést hallottak, sípszó hangzott el, amire az összes gép, beszéd, mozdulat megállt, hogy a fojtogató csendben meghallhassák a segélykérőt.

– Tettük a dolgunkat – intézi el egyszerűen Ilka a „hős” jelzőt, amit az elmúlt napokban sokan tükörként tartottak elé. Személyiségéről sokat elárul, hogy amikor megkérdeztem, van-e valami, amiről szerinte érdemes lenne még beszélnünk a róla és Níláról szóló cikkben, gondolkodás nélkül részletezte, milyen csatornákon tudjuk mindannyian pénzadománnyal segíteni a törökországi károsultakat.

Ilyen az igazi segítők természete – könyveltem el. Hiszem és kívánom, hogy visszakapják mindannyian a jót, amit tettek másokért csapattársaival. Dante büszke lehet rájuk.

Megyesi-Horváth Borbála