Tárgyalás

2022.10.19. 12:35

Fülöpi gyilkosság: a férfi szerint véletlen sült el a fegyver, és nem tudja, ezután miért ütötte le a nőt

Előkészítő üléssel kezdődött a Debreceni Törvényszéken szerdán délelőtt a fülöpi gyilkosságként ismertté vált ügy, melyben egy férfit azzal vádolnak, hogy 2021. december 30-án súlyosan bántalmazott, majd egy taglózópisztollyal meggyilkolt Fülöpön egy idős asszonyt, akire ezután a lakását is rá akarta gyújtani.

Forrás: Kiss Annamarie

A friss információkat tartalmazó előzményeket hétfői cikkünkben mutattuk be. Az ülés kezdetén a bíró ismertette a vádiratot: az egyik vádpont előre kitervelt, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, bűncselekmény elhárítását idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölési kísérlet. Emellett a család sérelmére elkövetett bűncselekmény is szerepel vádiratban.

A bíró tudatta a férfival, amennyiben a vádirattal egyezően beismerő vallomást tesz, és lemond tárgyalási jogáról, úgy a bíróság ítéletet hoz. Ennek ismeretében a férfi úgy nyilatkozott, részben elismeri a bűncselekményt, de – mint mondta – nem minden fedi a valóságot. Beismerő vallomás hiányában így tárgyalással folytatódott az előkészítő ülés, ami a vádlott meghallgatásával vette kezdetét:

A 39 éves férfi saját vallomása szerint normális életet élt élettársával és három gyermekével. 

A tárgyaláson elmondta, nem tartja magát erőszak embernek. Élettársa mindössze egyszer kapott pár pofont, amikor későn érkezett haza egy házibuliból. Valamint fiát is megverte néhányszor, amiből rendőrségi ügy is lett. Őt nem bántani akarta, mindössze nevelési szándékkal ütötte meg, mert „gyakran eljárt csajozni, sosem volt otthon, és nem segített a ház körül”. A lányát szintén egyszer verte meg, amiért 15 évesen terhesen jött haza.

A valódi problémák elmondása szerint akkor kezdődtek, amikor testvére 2021 novemberében meghalt. Ezt nehezen tudta feldolgozni, és rendszeresen inni kezdett, és korábbi, építőipari munkáját is elvesztette. Alkalmi munkákból szerzett pénzt. Mivel húsfeldolgozó ipari ismeretekkel rendelkezett, gyakran hívták disznóvágásra a falubéliek. December 31-én két sertést kellett volna levágnia, azonban az állat kivégzéséhez használt taglózópisztolyának ütőszege el volt hajolva, ezért egy mesterember ismerőséhez szerette volna elvinni megjavíttatni. Mivel a későbbi gyilkosság áldozatának háza útba esett, úgy gondolta, felköszönti a hölgyet egy üveg pezsgővel szilveszter alkalmából. Mint mondta, a hölgyet mindenki szerette. Ő maga is sokszor segített neki füvet vágni, pakolni festeni. Gyermekkora óta ismerte, a hölgy olyannyira megbízott benne, hogy a bankkártyáját is gyakran odaadta neki, hogy vegyen le pénzt róla.

Forrás: Kiss Annamarie

Nem emlékszik, miért volt nála kés

Hangsúlyozta, egyáltalán nem gyilkossági szándékkal ment a házhoz. Sem benzin, sem gyufa nem volt nála. Arra viszont nem emlékszik, miért tett egy 15 centiméteres pengéjű kést is a szatyorba. Ugyanis ekkora már tíz sört és két liter bort megivott. A nő lakásához érve becsengetett, a hölgy behívta, majd a konyhában pálinkával kínálta.

– Megkérdezte, mi van a szatyorban. Mondtam, hogy viszem a taglózót javítani. Ezután kivette a szatyorból. Mondtam neki, hogy az nem játék, és meg is van töltve, mivel mindig így indulok el vele. De ő nem akarta visszaadni, bement a taglózóval a szobába. Ő ilyen vicces asszony volt,  incselkedett, hülyéskedett. El akartam tőle venni, ekkor maga felé rántotta. A mai napig nem tudom, hogy sült el. Én nem szándékosan tettem, nem az az ember vagyok – vallotta.

Elmondása szerint ezután segített felállni az asszonynak, akit a halántékán ért az ütés, és erősen vérezni kezdett. A férfi ezután visszament a konyhába és öntött magának még egy pálinkát. Közben az idős asszony próbált kijutni az előszobába, de megbotlott és fejjel az ajtófélfának esett.

Ahogy jöttem visszafelé, láttam, hogy ömlik a fejéből a vér. Akkor hirtelen egyszer fejbe vágtam a taglózóval, ezt elismerem. De csak egyszer. Aztán fogtam, és az asztalon lévő aranygyűrűt, egy fülbevalót és a pálinkát a szatyorba tettem, és mivel megrémültem, elmentem. Az ajtót viszont nem zártam be. Tüzet sem gyújtottam, mert gyufát nem használok. Dohányzok, de öngyújtót használtam világ életemben 

– mondta.

Forrás: Kiss Annamarie

A bíró kérdésére, hogy segítségnyújtás helyett miért vágott fejbe egy vérzési sérülésekkel küzdő idős nőt, így felelt:

– Akkor hirtelen valahogy fejen vágtam. Hogy miért, azt nem tudom – hangzott a válasz. Hozzátette, ezután a nő nyaki ütőeréhez téve az ujját, nem észlelte annak pulzusát. Így annak tudatában hagyta el a házat, hogy a nő már nem él.

Ezután a kocsmába ment, ahol késő estig ivott. Kiemelte, ekkor még nem volt vér a ruházatán, ezt az italozóban lévők is tanúsíthatják. Úgy véli, csak később kerülhetett rá vérfolt, amikor hazafelé tartva elesett az aszfalton. Arra ugyanis már egyáltalán nem emlékszik, ekkor mi történt, és hogy jutott haza.

Arra a kérdésre, hogy látott-e sérülést az idős nőn, amikor megérkezett hozzá, nemmel felelt. Az ügyész ekkor ismertette az igazságügyi orvosszakértő jelentését, miszerint tizennégy sérülés keletkezett a gyilkosság napján az asszony testén. Valamint megmutatta neki a holttestről készült fényképet. Megkérdezte a vádlottat, hogyan lehetséges ilyen mértékű sérülés, ha csak egyszer ütötte meg a taglózóval, és a nő egyszer ütötte be fejét az ajtóba. A férfi azonban erre nem tudott válaszolni.

A vádirat ezen részét tehát elismerte, azonban a tűzgyújtást és a család sérelmére elkövetett bűncselekményeket tagadta. Amikor az ügyész megkérdezte, milyen okból tennének terhelő vallomást ellene gyermekei, ha valóban sosem követett el komolyabb erőszakot a családban, nem tudott felelni. A bíró ezt követően berekesztette a tárgyalást, amely november 30-án folytatódik a férfi élettársának és az idősebb gyermekeknek a meghallgatásával.

HL

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában