Időjárás

2023.03.27. 19:13

Már másodfokú riasztásokat is kiadtak a viharos szél miatt Hajdú-Biharban

Akár 90 km/h-s lökések is lehetnek.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este másodfokú riasztást adott ki a várható széllökések miatt Hajdú-Bihar egyes területeire is.

Mint az a katasztrófavédelem honlapján olvasható, ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken a várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t.

A várható erős széllökésekre és a sok csapadékra a debreceni városháza is figyelmeztetett közleményben. Mint írták,

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata folyamatosan figyelemmel követi az időjárás változását, és annak szélsőségessé fordulása esetén azonnal megteszi a szükséges intézkedéseket.

A viharos szél hétfőn az MTI jelentése szerint Budapesten, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom és Bács-Kiskun vármegyékben is okozott károkat. Egyes vonalakon vasúti fennakadásokra is számítani kell, hogy pontosan hol, arról a Mávinformnál lehet tájékozódni.

Mi várható?

A szolgálat kedd éjfélig tartó előrejelzése szerint a Dunántúlon, a főváros térségében, a Duna-Tisza közén (Pest és Bács-Kiskun térsége), illetve északkeleten (Zempléni-hegység, Bodrogköz, Nyírség, Hajdúság) viharos, általában 70-90 km/h, de időnként (valamint az intenzív záporos gócok környezetében) akár 90 km/h-t meghaladó, egy-egy helyen a 100 km/h-t is elérő erősen viharos széllökésekre kell számítani. Az esti, éjszakai órákban ideiglenesen kissé csillapodik a légmozgás.

Kedden a délelőtti óráktól ismét viharossá fokozódik az északnyugati szél, a Dunántúlon és Pest, Bács térségében ~ 70-80 km/h-s lökések várhatók. Az esti óráktól fokozatosan veszít erejéből a szél.

A 24 órás csapadékösszeg a már nagyrészt lehullott mennyiséggel együtt az északkeleti megyékben főként 20 mm környékén alakulhat.

Kedden helyenként előfordulhat zivatar is a záporok mellett, legnagyobb valószínűséggel a Tiszántúlon és Borsod környékén. Az intenzív gócokat jégdara, hódara is kísérheti.

Esős idő Debrecenben március 27-én
Esős idő Debrecenben március 27-én
Forrás: Kiss Annamarie

Az előrejelzésben hozzátették: az Északi-középhegység szélvédettebb részein hétfő este a gyorsan fagypont alá csökkenő hőmérséklet hatására a napközben leesett esővíz lefagyhat.

Hétfőre korábban szél miatt másod-, eső miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki Hajdú-Biharra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!