2021.05.29. 16:33
Megyénkbe is bőven jutott az aranyat érő májusi esőből
A hónap harmadik hetének csapadékhozama a nyugati tájakon akár az 50 millimétert is meghaladhatta.
Fotó: illusztráció / Shutterstock
A hőmérséklet 2-4 fokkal maradt el a megszokottól május harmadik hetében, csapadékból ezúttal a megye nyugati és déli tájain hullott nagyobb mennyiség.
A májusi eső aranyat ér – idén megyeszerte bőségesen jutott is belőle a gyakori esők, záporok, néhol hevesebb zivatarok jóvoltából.
A hónap harmadik hetének csapadékhozama a nyugati tájakon akár az 50 mm-t is meghaladhatta, míg a keleti határszélen akadt olyan körzet, ahol 10 mm sem gyűlt össze.
Az egyenlőtlen csapadékeloszlás a többi térségben is jellemző volt, ez a jobbára konvektív, más szóval záporos csapadéknak tudható be: ennek folyamán sok esetben igen kis területre korlátozódva hullik felhőszakadás-szerű csapadék, míg ettől akár néhány száz méterre egyetlen csepp sem esik.
Csapadékhiány ennek ellenére a szárazabb területeken sem jellemző, a vegetációs időszak eddig eltelt, igen jó vízellátottságú részében inkább a túlságosan is gyakori csapadék okozott nehézséget a mezőgazdasági munkák szervezésekor, időzítésekor. A gombás és baktériumos kórképek megszaporodása mellett ugyancsak a nedves időnek köszönhetően tömegessé vált a gyomok kelése. Fejlődésüket segítette az elmúlt héten az egyre enyhébb, bár továbbra sem nyárias idő, így a kis-közepes hőigényű gyomfajok vegetatív fejlődésének intenzitása meghaladhatta a jóval hőigényesebb kukorica, szója és napraforgó, valamint sok zöldségféle-palánta és csíranövény növekedési ütemét. Kedvező hír, hogy a hűvösebb körülmények az állati kártevők szaporodását, rajzását visszafogták, ennek eredményeképpen továbbra is mérsékeltebb a rovarok kártétele a legtöbb kultúrában.
![](https://cdn.haon.hu/2021/11/HsDNCBg2RVC-UU_RK337HoC8F3krmBxSaveIYZixQgo/fill/1686/1033/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxNDg3YWIzODVjODRmODY5MTQ2MDg2YTQ5YWJkMWMx.jpg)
Szárazabb, melegebb kellene
Az időszak középhőmérséklete 14–15 fok között alakult a megyében, a magágy, azaz a talaj felső 5-10 cm-es rétege ennél pár fokkal melegebb volt napi középértéken. Tovább nőtt a hőigényes kultúrák számára hasznosítható hőösszeg elmaradása a harmincéves átlagtól, noha a hét csaknem minden napján 20 fok közelében alakult a csúcshőmérséklet. Az éjszakák kissé enyhébbekké váltak, 5 fok alatti értékeket már csak elvétve mérhettünk, jobbára 6 és 10 fok közé hűlt a levegő a hajnali órákra. Május hátralévő részében sem jelentős felmelegedésre, sem lehűlésre nem számítunk, várhatóan marad az évszakos átlagnál kissé hűvösebb idő, az eddigieknél kevesebb csapadékkal. A növényvédelmi feladatok ütemezéséhez el is kelne néhány szárazabb nap, a vegetáció fejlődésének fokozódásához pedig a meleg időjárás.
Debreceni Egyetem MÉK, Precíziós Növénytermesztési K+F Szolgáltató Központ