Tavaszköszöntő munka

2023.04.03. 10:57

Debreceni szakember tippjei a tavaszi nagytakarításhoz

Szakértőt kérdeztünk arról, hogy milyen praktikákkal kezdjünk neki a tavaszi nagytakarításnak.

A megújuló természet a környezetünk megújítására sarkall bennünket

Forrás: Illusztráció: Kiss Annamarie

Az új év éjszakája után a tavasz az az időszak az évben, amikor (újra) a változtatás, a megújulás felé fordulunk és mind életünkben, mind otthonunkban megpróbálunk egy nagytakarítást tartani. A lakás, a porta rendberakására „ahány ház, annyi szokás” alapon végtelen számú megoldás, praktika létezik a világon, de aki mégis kicsit tudatosabban, hatékonyabban látna neki a folyamatoknak, annak most néhány tippel, ötlettel szolgálunk. Segítségül pedig az egyik debreceni takarítócég vezetőjéhez, Pálfi Szilviához fordultunk.

A sorrend a legfontosabb, mindig fentről lefelé és belülről kifelé haladjunk. Azt szoktam mondani, hogy a tavaszi nagytakarítás remek alkalom a selejtezésre, lomtalanításra. Ilyenkor a téli holmikat is elpakolhatjuk, ami felesleges, azt nem kell tárolni. A szekrények mögött s alatt, a nehezen hozzáférhető zugokat takarítsuk ki a legelején

 – javasolta kezdő tippként. A hatékony munkához elengedhetetlen egy erős porszívó, mikroszálas törlőkendők, felmosó; fertőtlenítőszerek, meleg víz és bútorápoló, hogy a por ne üljön vissza rövid időn belül például a kedvenc dohányzóasztalunkra. A padló és a szőnyeg hatékony tisztítására és a felületek megóvására egy jól kiválasztott padlótisztítóra, szőnyegtisztitóra lesz szükség, de a kórokozókról sem megfeledkezve érdemes fertőtlenítő hatású változatot választani. A szőnyegekre az arra kifejlesztett géppel menjünk.

Rendszeresség

A konyhát szépen rendben lehet tartani, ha minden főzés után összetakarítunk magunk után. A tavaszi nagytakarítás során csak a tűzhely alatt, mögött kell zsírtalanítani, a szekrények belseje és teteje az, amit portalanítani kell. A zuhanykabin vízkőtelenítésével sem kell bajlódnunk, ha legalább heti 2 alkalommal az erre kifejlesztett tisztítóval áttöröljük az üvegfelületeket

 – javasolja Pálfi Szilvia. A tavaszi pollenek és por távoltartására érdemes levegőtisztító berendezést használni. A környezettudatosságra törekvőknek pedig nem kell aggódniuk: már eltelt az az időszak, amikor csak citromsav, ecet és szódabikarbóna állt rendelkezésre például a fürdőszoba vagy a WC tisztítására, hiszen léteznek már olyan környezetbarát szerek, amelyek használata kiválthatja a régi praktikákat.

– Sajnos, a mai világban nem sok szabadideje van az embereknek, munka után sokan örülnek, ha hazatérve megpihenhetnek. S

zerintem ha egy általános rendet szeretnénk tartani, legalább hetente egyszer az egész lakást, házat át kell porszívózni és felmosni.

 A fürdőszoba általános fertőtlenítése is jó, ha heti egyszer megtörténik. A WC-t viszont érdemes legalább kétnaponta fertőtleníteni – hangsúlyozta Pálfi Szilvia.

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában