Szeretet, ölelés, zene és humor: a kórkezelés sarkalatos eszközei

Szeptember 21-én világszerte emlékeznek az Alzheimer-kórra és annak veszélyeire. A betegségről és annak tüneteiről, illetve kezeléséről dr. Móré E. Csabát, a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Felnőtt Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosát kérdeztük.

Mit értünk demencia alatt?

„A demencia ugyan csak egy szó, jelentése az értelem elvesztése, de a szó mögött több van, mint egy betegség: sorsok, küzdelmek, emlékek, szenvedések.”

A kór Walton meghatározása szerint a „mentális funkciók diffúz rosszabbodása, mely hátterében az agy organikus betegsége áll, és mely elsősorban a gondolkodás és a memória, másodsorban az érzelemvilág és az életvezetés zavarai terén nyilvánul meg.” A helyzet komolyságát jellemzi, hogy míg 2010-ben a Föld lakosságának mintegy harmincöt millió polgára (ez London lakosságának négyszerese) volt ezen betegség áldozata, addig 2050-re száztizenöt millióra (egész Nagy-Britannia lakosságának kétszerese) prognosztizálják a várható betegek számát.

Gyakran hallhatjuk, hogy korral jár, de mindeközben a betegségek és kórállapotok változatos sora okozhat demenciatüneteket. Bizonyos kórok esetén a demencia krónikus, progresszív és irreverzibilis (azaz nem visszafordítható), de a jó hír az, hogy a jelenleg rendelkezésre álló módszerekkel a demencia más eseteit tekintve a tünetek változó mértékben megállíthatók és visszafordíthatók specifikus kezelések segítségével. Demencia tüneteit okozhatják szisztémás betegségek(például anaemia), endokrinzavarok, fertőzések, neurológiai és belgyógyászati betegségek, de kémiai anyagokat (szén-monoxid-, ólom-, higany- és mangán-mérgezés), valamint agyi térfoglaló folyamatokat is ki kell zárnunk a diagnosztikai folyamatok során.

Igaz, hogy a demencia legtöbb esete mögött az Alzheimer-kór áll?

Az Alzheimer-kórnak több típusa is ismert. Létezik a korai, a hatvanöt éveseket, vagy fiatalabbakat érintő, valamint vannak késői kezdetű altípusok is, amelyek a hatvanöt évesnél idősebb korosztályban jellemzőek. Ez a kór és altípusai az összes primerdemencia-esetek feléért felelősek. További tíz-húsz százalékban egyéb betegségekkel kombinálódhat. Mivel az Alzheimer-kór biztos diagnózisához szükséges, hogy az érintett agyszövetében egyértelműen kimutathatók legyenek a neuropatológiai jegyek, ezért amíg a páciens életben van, addig csak valószínű Alzheimer-kórról beszélhetünk. Amikor részletes diagnosztikai átvizsgálásra kerül sor, a betegség klinikai diagnózisát a patológiadiagnózis az esetek 80, vagy még annál is nagyobb százalékában alátámasztja.

Valóban az idősek betegsége?

Való igaz, a legfőbb kockázati tényező az életkor az Alzheimer-kórnál. Ez a betegség ötvenéves kor előtt ritka, és az idős kor kezdetén sem gyakori, de az előfordulási gyakoriság hatvanöt év után meredeken nő: ötévente duplázódik. A konzervatív becslések szerint a hatvanöt éves, vagy idősebb személyek esetén minden huszadik, a nyolcvan évnél idősebbeknél minden negyedik, a kilencvenöt évnél idősebb személyeknek pedig a fele Alzheimer-kórban szenved. A „sporadikus” (a „familiáris” ellentettje) betegség kockázata növekszik azoknál, akik kórtörténetében előfordul koponyasérülés, és nagyon magas a negyven-ötvenéves életkort túlélő Down-szindrómásoknál. Az Alzheimer-kór diagnózisának aránya magasabb a nőknél, mint a férfiaknál, és nagyobb kockázatnak vannak kitéve az alacsony iskolázottságúak.

Milyen jelei vannak a betegségnek?

Az Alzheimer-kór kórtörténete tipikusan alattomosan kezdődik, és a kognitív (gondolkodási) hanyatlás fokozatos romlásával jár, kevés a gyors lépcsőzetes hanyatlás, ami a vaszkuláris (érrendszeri) demenciát jellemzi, vagy a még hirtelenebb kezdet és a gyors progresszió, ami a depresszióban is előfordul. Alzheimer demenciában a memóriahanyatlás változó mértékben mindig jelen van, és gyakran vezető tünet. A kognitív deficitek a korai stádiumában rejtve maradhatnak, vagy kompenzálódhatnak. Azok a barátok, vagy családtagok, akik csak felületes kapcsolatban vannak a beteggel, talán nem figyelnek fel a viszonylag fontos tünetekre. Azok a közeli családtagok, akik észreveszik a kognitív funkció hanyatlását, olykor megkísérlik ésszerű okokkal kisebbíteni saját megfigyeléseik jelentőségét. Mivel mindegyik eset lehetséges, szükséges, hogy a kórtörténeti adatok beszerzése többféle forrásból történjen, hogy ezáltal megbízható információkhoz jussunk.

Mondana példát néhány jellegzetes tünetre a betegség kapcsán?

Ahogy minden demenciát okozó megbetegedésre igaz, az Alzheimer-kór klinikai megjelenési formája is függ a betegség stádiumától, és bizonytalanná tehetik, vagy komplikálhatják egyidejűleg fennálló testi és pszichiátriai betegségekkel kapcsolatos tünetek. Ezek közé tartoznak a depressziós és szorongásos zavarok, a pszichózis és a delírium. A leggyakoribb tünet, a rövidtávú memória romlása mellett téveszmés tartalmak is előfordulnak, amelyek magukba foglalják azt a hitet, hogy valakit a hozzátartozók/gondozók fenyegetnek, kirabolnak, meglopnak, vagy durva bánásmódban részesítenek; vagy hogy ellopták a személyes tárgyaikat. A hipochondriás téveszmék és a Capgras-szindróma (emberek, helyek, tárgyak helytelen azonosítása, cseréje) szintén gyakoriak. Az Alzheimer-kórban előforduló téveszmékben jellemzően nincs meg az a fajta gondosan kidolgozott „kapcsolhatóság”, ami a funkcionális téveszméknél látható és a hallucinációk – rendszerint hallásosak, bár néha vizuálisak, olfaktorikusak (szaglószervi), vagy taktilisek (tapintás) –, amelyek rendszerint intermittálóak (azaz időszakosak), továbbá változóak és rendszerint hétköznapi tartalmúak. Hiányzik tehát belőlük az előre elrendezett, jelentéssel bíró jelleg, ami tipikus a funkcionális hallucinációk esetén.

Ismertek-e a betegség kapcsán hajlamosító tényezők?

Az Alzheimer típusú demencia kifejezés azokra a betegekre alkalmazható, akik állapota kimeríti a valószínű Alzheimer-kór klinikai és laboratóriumi kritériumait. A kivizsgálás során az részletes anamnézis feltárásán és a pszichiátriai feltáráson túl a képalkotó diagnosztikai és neuropszichológiai tesztek is fontos szerephez jutnak. A diagnosztika valódi célja annak a feltárása, hogy visszafordítható vagy progresszív folyamattal állunk szemben, és hogy ezekhez igazítsuk a rendelkezésünkre álló terápiás lehetőségek tárát.

A terápia két fő pillére a pszichoszociális és az orvosi terápia. A terápia orvosi lehetőségeit és sikerét nagy mértékben befolyásolja a betegség stádiuma, a beteg személyisége, vulnerabilitás (sebezhetőség) és az úgynevezett járulékos funkcionális szövődmények jelenléte. A táplálkozás és mozgás jelentőségét egyre kardinálisabbra értékeli a tudomány. Ma már az úgynevezett „lyukasbél szindróma” említése nélkül nem teljes a terápiás eszköztár. A belek áteresztőképességét ugyanis számos tényező befolyásolhatja: a táplálékkal elfogyasztott vegyületek (tartósítószerek, ízfokozók), alkoholfogyasztás, gyógyszerek, (antibiotikumok, fájdalomcsillapítók, szteroidok, savlekötők) dohányzás, illetve a stressz és mozgáshiányos életmód is ezek közé tartoznak. A véráramba kerülő „idegen” anyagok pedig helyi és általános immunválaszt is kiválthatnak. Az áteresztő bél számos súlyos betegség hátterében állhat, vagy az állapot romlásában szerepet játszhat, ez a helyzet okozatilag lényeges az Alzheimer-kór kapcsán is. Az öröklött tényezők szerepét fontos hangsúlyoznunk, de az epigenetika szemszögéből lényeges megközelítenünk valamennyi multikauzális betegséget, így a demenciát is. Ez röviden azt jelenti, hogy a genetikai állományban kódolt információk érvényre jutását nem lebecsülhető mértékben határozza meg az életmód és a környezeti tényezők egymásra hatása, azaz ezen a területen van kutatni és keresni valónk.

Mennyire jellemző a tagadás vagy a kezeléssel szembeni ellenállás a betegek körében?

A kezdeti stádiumban sok beteg gyakran használ védekezési mechanizmusokat, elfedik, tagadják a tüneteiket, projektálnak, és olykor testi tüneteikre hivatkoznak. Gyakran élnek a helyettesítés eszközével, de mások „hibáztatása” sem ritka a tüneti palettában, attól függően, hogy a belátóképesség milyen mértékben van jelen. A későbbi stádiumban az individuális (egyénre szabott) pszicho- és gyógyszeres terápiáké a főszerep, melyeknek célja a pillanatnyi és szenvedést okozó tünetek csökkentése az élhető élet fenntartása. A terápia során fő szempont a funkcionalitás minél teljesebb megőrzése és a harmónia biztosítása. Az orvosi terápia mellett elengedhetetlen „sikertényező” a család minél teljesebb bevonása és a környezet a beteg állapotához igazított megteremtése.

„A progresszív folyamatok során egyik fő cél a kór előrehaladásának lassítása, amiből a szeretet, az érintés, az ölelés, az ima, a zene és a humor sem nélkülözhető szocioterápiás módszer.”

Az Alzheimer-kór világnap célja nem csak az, hogy minél többek figyelmét felhívjuk arra, mennyire fontos az betegség korai felismerése és lehető legpontosabb diagnózisa, hanem egy még fontosabb üzenet átadása: szeretettel és bizalommal kezeljük azokat, akik ebben a kórban szenvednek.

Berecz Dorina