Többet tanultunk, mint hinnénk!

A veszélyhelyzet idején nem csak a bezártságot, elszigeteltséget éljük meg, akár az önelfogadásról is tanulhatunk. Knapek Éva klinikai szakpszichológus kifejtette a Naplónak, hogy ebben az időszakban észlelhetjük és megfigyelhetjük a saját határainkat: mire vagyunk képesek, mihez milyen nehezen vagy könnyen alkalmazkodunk, mennyi idő kell az új körülmények elfogadásához.

– Ebben az alkalmazkodási folyamatban megtanulhatjuk elfogadni a saját tempónkat. Sokfelől hallhattuk, olvashattuk, hogyan kell például a home office-hoz alkalmazkodni, hogyan kell kihasználni ezt az egyesekre rászabaduló sok időt, de olykor ezek az ismeretek nyomasztóvá is válhatnak: nekem nem megy ilyen gyorsan, én nem akarom kihasználni ezt, csak átvészelni, túlélni. Van, aki pedig minden felszabadult idejében pörög, megváltja a világot. S mindkettő teljesen rendben van. Együttérezni magunkkal abban, ahol tartunk, abban, hogy olykor félünk és nem tudjuk kihozni magunkból a „maximumot”: ebben áll most szerintem a titok. Jóhiszeműen álljunk magunkhoz: tesszük a tőlünk telhető legtöbbet, s most ez a legtöbb – mondta el Knapek Éva.

Személyiségünk fejlődik

A szakpszichológus hiszi, hogy fontos tanulságokkal szolgálhat néhányunknak, de akár sokunknak is ez az időszak: mi az, ami így sokkal jobb, mi az, amit a karantén után nem szeretnénk tovább csinálni abból, amit a karantén előtt?

– Talán az lehet az egyik fő belső átalakulás, hogy kiderül számunkra, milyen változásra vágyunk. Arra biztatnék mindenkit, hogy ezeket a változásokat kezdjék előkészíteni a megfelelő átgondolás után! Törekedjünk arra, hogy jobbá tegyük a saját életünket! – hangsúlyozta, majd válaszolt a következő kérdésünkre: mi történik akkor, ha észrevétlenül és akaratlanul formálódunk? – Igen, ez az élethelyzet is, mint minden más helyzet, a maga élettapasztalatával hozzá fog járulni a személyiségünk fejlődéséhez. Ezt mindenki másból fogja észrevenni, azonban erre nem tudok jeleket meghatározni előre. Azt hiszem, visszatekintve mondjuk majd bizonyos dolgokra, hogy a karantén idején értek olyan hatások, amik miatt így vagy úgy változtam. Például: akkor vált igazán fontossá, hogy élményeket éljek át, hogy ne csak interneten és telefonon beszélgessek a barátaimmal, családommal, hanem minél több közös élményt szerezzünk – fűzte hozzá.

Magánéletünk védelme

Az otthon maradás ideje alatt több közismert ember, sztár is „levette a maszkot”, smink nélkül mutatkoznak, sokuk (képernyő előtt) mutatta meg, hogy ő sem „tökéletes”. Ez a jövőben hozzájárulhat ahhoz, hogy ne hajkurásszuk a „tökéletességet”?

– Ha valami nem kompatibilis az internettel, vagy, hogy úgy mondjam, amit nem töltenénk fel a közösségi oldalakra, azt a legtöbben próbálják, próbáljuk saját magunk előtt is letagadni.

„A közismert emberek minden megnyilvánulásukkal sok emberre hatnak, jó, ha nemcsak az ideálisat mutatják meg, hanem a hús-vért, az emberit is. Ehhez sokan fognak tudni kapcsolódni feltehetően.”

Ugyanakkor a magánszféránk védelme is természetes, vannak dolgok, amik csak ránk, esetleg a szűk családunkra tartoznak. Emiatt azt is meg tudom érteni, hogy ez nem minden közismert embernek komfortos, s nem így akar élni a közösségi média által nyújtott lehetőségekkel. Ez nem jelenti azt, hogy az ő életük tökéletes, akkor is, ha csak azt a részét mutatják meg. Nekünk kell tudatosítani magunkban, hogy amit felvállalnak, az feltehetően a legjava – ismertette.

Szerethetem önmagam?

Knapek Éva elmondta, egyre több az olyan mozgalom, ami arra biztat, hogy fogadjuk el önmagunkat, a külsőnket, az emberi vonásainkat, gyengeségeinket egyaránt.

– Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne elkötelezetten dolgozni azon, hogy változzunk abban, amiben fejlődni szeretnénk. De elfogadni azt, hogy ma itt tartok, ez a legtöbb, ami tőlem telik, az valami olyasmi, amivel mind megajándékozhatnánk magunkat, sőt, egymást is. A másik is a tőle telhető legtöbbet adja és teszi. Akkor is, ha ez néha nagyon kevésnek tűnik – hangsúlyozta.

Változó szemlélet, hozzáállás

– Ha nagy veszteség éri a személyt, elveszíti valaki az egyik családtagját vagy a munkáját, az akár meg is változtathatja a világról kialakított képét. Ha ez nagyon rossz irányba mozdul el, például képtelen az ember visszaszerezni, visszaállítani a biztonságérzetét, vagy rendszeresen rémálmai lesznek, akkor javaslom, hogy keressen fel egy szakembert. A csoportmódszerek is jótékony hatással vannak erre, a pszichodráma kitűnő eszköz lehet például a járvány okozta rossz emlékek, élmények feldolgozására. Természetesen majd akkor, ha helyreállt a rend – hívta fel a figyelmet Knapek Éva.

A határok kijelölése

– A nehézségek, amiken keresztülmegyünk, akár egy rossz hír, ami befolyásolja az életünket, képesek arra, hogy számvetésre ösztökéljenek minket. Felértékelődhet, amitől „elvágott” minket ez a helyzet, s jó is, ha ez felértékelődik: a kapcsolódás, az érintés, a találkozás, az élmények. Eddig is ez volt az egyik legfontosabb, csak a napi robot miatt hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni – fűzte hozzá.

A jelenlegi helyzet miatt sokan dolgoznak home office-ban; a rendkívüli állapot miatt változhatnak-e a kollégáinkkal való kapcsolataink?

– Ahogy a karantén előtt is el kellett fogadnunk a kollégáinkat, ha békében szerettünk volna dolgozni egymással, úgy ez a jelenlegi helyzet után sem fog változni. Mindenkinek jogában áll máshol kijelölni a határait. Ezeket a határokat a saját életünkben és mások életében is tiszteletben kell tartani. Beszélgessünk egymással erről, ha lehet, kérdezzük meg, mi okozta a változást, kérjünk segítséget a megértéshez. Nem biztos, hogy minden kérdésünkre választ kapunk, de legyünk nyitottak és kíváncsiak egymásra. Ez a hozzáállás persze nem feltétlen működik mindenféle szervezetben és munkaközösségben, inkább azokban igaz, amelyekben eleve békésebben folytak a mindennapok – mondta.

Nagy Emese