Helyi bulvár, celeb

2023.10.07. 09:24

Drukkoljunk a debreceni nőnek, hogy sikerüljön meghódítania a Nagy Ő-t! – mit szóltok Enikőhöz?

Kádár Enikő fontosnak tartja, hogy a választottja ízig-vérig férfi legyen.

Nagy Emese

Kádár Enikő is harcba száll Jákob Zoltán szívéért

Forrás: TV2

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Jákob Zoltán lesz a TV2-n A Nagy Ő című párkereső műsor főszereplője, egyben fődíja. Ahogyan azt a napokban megírtuk, megvan a 17 hölgy, aki Jákob Zoltán szerelméért versenyez, és boldogan nyugtáztuk, hogy köztük egy debreceni is megpróbálja meghódítani őt.

A belső értékek számítanak

A debreceni származású Kádár Enikőt is láthatjuk az október 9-én bemutatkozó Nagy Ő-ben. Mint megtudtuk róla, 47 éves, van egy 21 éves fia, aki egyáltalán nem nézi rossz szemmel, hogy édesanyja egy műsorban próbál szerencsét. – Nem leszek álszent, nyilván számít a külső, de sokkal fontosabbnak tartom a belső értékeket. Egy férfi igenis tudjon és akarjon udvarolni, a kiszemeltje érezze magát igazi nőnek mellette. Vonzó férfinak tartom Zoltánt, ápolt, jól szituált, igazi karizmatikus férfi – fogalmazott a Haonnak a szépségiparban vezetőként dolgozó versenyző.

Mint elmondta, intelligens, határozott és tapasztalt nőnek tartja magát, és elengedhetetlen számára, hogy fel tudjon nézni egy férfira.

Lesznek nálam fiatalabbak, idősebbek, de nem tartok attól, hogy ne jönnék ki velük, ugyanis a munkámban nőkkel dolgozom és tárgyalok, hamar megtalálom a közös hangot velük. Nyilvánvalóan mindannyian azért veszünk részt a műsorban, mert szeretnénk közelebbről megismerni Zoltánt. Bízom abban, lesz arra lehetőségem, hogy négyszemközt beszélgessek a Nagy Ő-vel, és remélem, szimpatikus leszek neki

– emelte ki. Hozzátette, nem az öltöny számít, sokkal előrébb való az, hogy biztonságban tudja magát érezni a párja mellett.

Hasonló gondolkodású férfira vágyik

Kádár Enikő hangsúlyozta, soha nem azt nézi, egy férfinak mi a foglalkozása, mert neki az a lényeg, kedvesének legyenek céljai, és küzdjön meg azokért. – A gondolatainknak teremtőereje van, ezért is tűzök ki célokat magam elé, mert legbelül tudom, elérem. Hasonló gondolkodású társra van szükségem, aki tudja, hogy mit akar magától és az élettől. Január elején lett vége a párkapcsolatomnak; talán a sors akarta így, hogy Jákob Zoltán akkor keressen párt magának, amikor az én szívem is szabad – szögezte le. Megjegyezte, azt ígérte a gyerekének, hogy önmagát fogja adni minden egyes pillanatban, bármeddig is legyen bent a versenyben, ugyanis soha nem volt rá jellemző, hogy megjátssza magát.

Hiszek abban, hogy egy nő mindig legyen virág, és illatozzon, a férfi pedig legyen az, aki majd odajön, és meg akarja szagolni

– osztotta meg gondolatait.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában