Hajrá lányok!

2023.06.08. 17:55

Egyikük lesz Magyarország Szépe? Már a táborban egymásra találtak a debreceni lányok – videóval

A Magyarország Szépe két debreceni döntőse közösen számolt be a táborban szerzett élményekről a Haonnak.

Orsi és Nóra a táborból üzentek

Forrás: Nehéz Nóra/Szabó Orsi-archív

Véghajrához közeledik a Magyarország Szépe verseny, amelyben két gyönyörű debreceni lány is ringbe szállt a koronáért. Ahogyan arról már korábban írtunk: húsz lány küzd meg az idei Magyarország Szépe címért. A döntő június 11-én lesz a Dunán, akkor derül ki, ki képviseli Magyarországot a nemzetközi Miss World világdöntőn.

A lányok már gőzerővel készülnek a megmérettetésre, a táborba bejutott húsz lányból négyen kiestek, így tizenhatan várják a vasárnapot. A napokban megkerestük a két debreceni kötődésű lányt, Nehéz Nórát és Szabó Orsit, akik a Haon érdeklődésére összegezték az elmúlt időszak eseményeit. 

Egyöntetűen elmondták, egy régi álmuk vált valóra azzal, hogy részt vehetnek a versenyen. Életre szóló élményekkel gazdagodtak, és bárhogyan is alakuljon, ők már nyertesnek érzik magukat.

Szobatársak a cívisvárosi lányok

– Mindig igyekszem a legnagyobb erőbedobással cselekedni. Nagyon jól érzem magam, próbálom minden percét kiélvezni a versenynek, hiszen nagyon nagy dolog, hogy itt lehetek – mondta Nehéz Nóra, aki 21 évesen már több nagy megmérettetést tudhat magam mögött. Szabó Orsi is hasonlóan vélekedett, mint Nóri, akivel egyébként szobatársak. Nagyon közel kerültek egymáshoz már az előválogató alatt, és nem is volt kérdés számukra, hogy a táborban kivel szeretnének egy szobába kerülni. – Szuperül érzem magam. Életem eddigi legjobb és legpörgősebb időszaka ez. 

Pontosan olyan nehéz, amilyennek elképzeltem, de milliószor jobb, mint valaha vártam

 – hangsúlyozta Orsi.

Nehéz Nóra és Szabó Orsi 
Forrás: Nehéz Nóra/Szabó Orsi-arhív

Az elmúlt egy hétben több alversenyen vettek részt, és igencsak kiemelkedően szerepeltek. Orsi többek közt a Miss Fashion alversenyen jeleskedett, míg Nóra a Miss Talent megmérettetésen ért el második helyezést. A két debreceni kötődésű szépség egymást erősítik a tábor alatt, ahogyan ők fogalmaztak: már az előválogatón megérezték egymás rezgéseit. Sok erőt nyújtanak egymásnak, és bíznak abban, a döntőben is a legjobb formájukat tudják hozni.

Izgatottan várják a döntőt

Kiemelték, nagyon jó a csapat. Intelligens lányokkal vannak körülvéve, nincs marakodás, nincsenek konfliktusok. Orsi és Nóra szerint minden lány azért van még a versenyben, mert valami különlegeset láttak bennük a zsűritagok. Nem tudhatja senki, a döntő napján mit fogni nézni leginkább a zsűri. Nyilvánvalóan fontos a kisugárzás és a jó megjelenés, de június 11-én fog eldőlni, mi is mérvadó a leginkább.

Mindannyian saját magunkat szeretnénk nap mint nap legyőzni. Látom, a lányok miben teljesítenek a legjobban, vagyis inkább miben a legerősebbek. De ettől függetlenül tudok magamra is fókuszálni, ami szerintem sokat számít 

– emelte ki Orsi, aki már gyerekkorában figyelemmel követte édesanyjával a Magyarország Szépe versenyeket, és már akkor arról álmodozott, egyszer ő is végigvonulhat a kifutón. Hozzátette, a pici Orsi most nagyon büszke lenne rá, hogy elérte az álmait.

Nóra megjegyezte, mind a tizenhatan a koronáért jelentkeztek a versenyre, mindannyian nyerni szeretnének. – Sportolói múlttal kerültem a versenybe, így abszolút tudok örülni mások sikerének, de emellett szeretném magamból is kihozni a legjobbat. Nagymamám sokat olvasott rólam a sportsikereim miatt, mindig büszkén mutatta másoknak az újságot, hogy az unokája ismét kiemelkedően szerepelt. 

Sajnálom, hogy ma már nem láthat a kifutón, de biztosan most is nagyon büszke lenne rám

 – fűzte hozzá.

A két lány nyomatékosította, remélik, a Hajdú Online olvasói figyelemmel kísérik a versenyt, és amikor leadják a voksukat a közönségszavazáson, nem feledkeznek meg róluk. Sőt, még videóban is üzentek!

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában