Családi viszály

2022.02.18. 14:59

Damu Rolandot még mindig nem helyezték örök nyugalomra

A színész két hónapja hunyt el, családtagjai és szerettei egymásra mutogatnak.

Fotó: Bors-archív

Fotó: Bors-archív

Damu Roland 2021 december 27-én hunyt el. Betegágyán nagynénjének, fogadott anyjának hagyta meg végakaratát: ha baj történne, nem szeretné, hogy utolsó útján szülei is elkísérjék, velük ugyanis évek óta megromlott a kapcsolata. Azt kérte, Éva néni temesse el, azonban az idős asszony végül ezt nem tudta teljesíteni. Az elmúlt csaknem két hónap alatt semmi sem úgy alakult, ahogy azt a színész szerette volna. A családban egyre csak nőtt a feszültség, sokáig az is kérdéses volt, végül ki fizeti ki a temetést. Ekkor adta át Éva néni az ügyintézés „jogait” Damu barátjának, Zsoltnak, aki úgy tűnik, most pont azokat az embereket zárja ki a szertartásról, akikre a Jóban Rosszban című televíziós sorozat egykori sztárja élete utolsó napjáig számíthatott. A debreceni színész unokaöccse, Tóth István a Borsnak felháborodva elmesélte, hiába próbált mindent elkövetni, hogy ő is elbúcsúzhasson nagybátyjától: zárt kapukat dönget, mert nemcsak a temetés pontos időpontját titkolják előtte, de kikerülhetetlen akadályokat gördítenek elé.

 

Regisztrálni kell a résztvevőknek

 

– Hiába kérdezem, senki nem ad egyértelmű választ Roland temetésével kapcsolatban. Beszéltem Zsolttal, aki azt kérte, küldjek a megadott e-mail címre egy részvételi kérelmet, azonban erre idáig nem érkezett válasz. Mérhetetlenül felháborít, hogy előttem titkolóznak, egyértelműen arra megy ki az egész, hogy ne lehessek ott. Egy olyan ember döntött erről, aki még csak nem is családtag – kezdte a 22 éves rokon. – Ez az egész csak terelés. Azt az információt kaptam, hogy utánanéznek, ki regisztrált a temetésre, és egyéni döntés alapján áll össze a lista. A telefonok használata sem lesz engedélyezett, sőt, biztonsági szolgálattal fogják felügyelni a szertartás – fűzte hozzá.

 

István beismeri, hogy Damu Roland megosztó személyiség volt, lehetett őt szeretni vagy utálni, de véleménye szerint ami jelenleg zajlik, az méltatlan az elhunyttal szemben.

 

– A nagymamámtól tudom, hogy végül nem a Fiumei úti, hanem a Farkasréti temetőben, urnasírban helyezik el a hamvait. A mamám kapott meghívót, de én nem. Gondolkodtam rajta, mitévő legyek, menjek vagy pedig fogadjam el Zsolték döntését, de úgy döntöttem, majd ha már örök nyugalomra helyezték a nagybátyámat, külön elbúcsúzom tőle. Meghívó nélkül egyébként sem jutnék be, így nem leszek ott, szóljon inkább ez a búcsú Rolandról, nem akarom, hogy csúfos balhé legyen a vége. Próbáltam a temetőtől megtudakolni az időpontot, de ott azt a választ kaptam, hogy a család kérésére nem adhatnak ki semmilyen információt – mondta a Bors érdeklődésére.

 

„A családban mindig csak a gyűlölet volt”

 

A fiatal férfi elmondása szerint a Damu családban a szeretet fogalma ismeretlen. – Zsolt vállalta magára a temetés összegét, senki nem kérte tőle, de nem gondolom, hogy ezzel jogosult lett arra, hogy eldöntse, kik vehetnek részt és kik nem – vonta le következtetését. – Huszonkét éves vagyok, de amióta az eszemet tudom, ebben a családban mindig csak a gyűlölet volt, tulajdonképpen nem is tudom, miért lepődök most meg – mesélte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában