túlnyomórészt felirat

2019.11.22. 10:45

NMHH: Az előírt műsorok 99,9 százaléka akadálymentes

A csaknem ötezer vizsgált műsorórában a kínált műsorok közel 83 százalékát tették akadálymentessé a hallássérültek számára. Ez a közszolgálati televíziók esetében 86,9 százalék, míg a kereskedelmi televíziók esetében 68,7 százalék volt.

Elfogadta a tévéműsorok akadálymentesítéséről készült legfrissebb kutatási jelentést e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, amelyből kiderül, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó műsoridő 99,9 százalékát akadálymentesítették a szolgáltatók – közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

Továbbra is előfordultak problémák a feliratozásban, mint például annak teljes hiánya, vagy tartalmi pontatlansága. A szolgáltatók most is túlnyomórészt feliratot alkalmaztak – 99,7 százalékban -, a jelnyelvi tolmáccsal ellátott műsorszámok aránya pedig – 0,3 százalékkal – ezúttal is elenyésző volt.

A vizsgálat alapján javítani kell az élő műsorok feliratozásának minőségén, ugyanis az alkalmazott tömörítés gyakran a tartalom megértését akadályozza.

A médiatörvény a közérdekű közleményeknél, a politikai reklámoknál, a hírműsorszámoknál – beleértve a közlekedési híreket, a sporthíreket és az időjárás-jelentést is -, a politikai tájékoztató műsorszámoknál, a fogyatékos személyekről és esélyegyenlőségről szóló műsorszámoknál, a filmeknél, a játékoknál és a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámoknál írja elő a hallási akadálymentesítést – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik