Bulvár-celeb

2023.06.20. 10:30

Ezért kellett azonnal megműteni Dundikát

Egy barátnője beszélte rá a mammográfiai vizsgálatra, rögtön kiderült, hogy nagy a baj.

Forrás: Facebook

Majka felesége ezúttal a kórházból jelentkezett be. Majoros Hajnalka egy hosszú Instagram-posztban fejtette ki, hogy egyik barátnője unszolására elment egy szűrővizsgálatra, ahol kiderült, komoly beavatkozásra van szükség, ugyanis a mellimplantátuma kilyukadt, és a benne lévő folyadék már a nyirokcsomókat is elérte – írja a Ripost.

Azt mondják, az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján sem. Amennyiben az a »más« jelen esetben a legjobb barátnőm, az ő kárára sokkal érzékenyebben reagálok, mint egy számomra semleges személy esetében. Szóval az ő idilli családi életébe nemhogy belopózott, de ajtóstul robbantotta bele magát az a betegség, ami a modern kori orvostudomány egyik legnagyobb kihívása. Az, hogy ő ezt az állapotot milyen hősiesen kezelte és kezeli azóta is, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, már egy másik történet. Ő közben is velem foglalkozott. Azt mondta: »Manyim, légy okos, nézd, hogy jártam, most azonnal jelentkezz be szűrésre!« Megfogadtam, bejelentkeztem. Megvizsgáltak, az eredmény ledöbbentett. Nem, nem az a diagnózis, amit nála megállapítottak, de sajnos nálam is komoly rendellenesség derült ki. Igen, soha nem titkoltam, nem tagadtam, de nem is szégyelltem, hogy azon nők közé tartozom, akik mellimplantátummal rendelkeznek. Ez azért fontos információ, mert a vizsgálat során kiderült, hogy az implantátum deformálódott, kiszakadt, és a benne lévő anyag már a nyirokcsomókba is átkerült. Műtétre került sor, ami szerencsére jól sikerült, gyorsan regenerálódok

– írta bejegyzésében a modell, majd hozzátette, hogy ha a barátnője nem küldi el őt a vizsgálatra, nem derül ki, hogy baja van.

„Nyilván nem az ördögöt akarom a falra festeni, de az biztos, hogy egy életünk van, ami nagyon törékeny. Légy Te is okos, ahogy szerencsére én is az voltam, NE halogasd a szűrővizsgálatot!”

– hangsúlyozta Majka felesége.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!