Pénzügyek

2019.11.06. 10:40

Kiváló eredmények a Budapest Bank kisvállalkozási üzletágánál

A kisvállalkozások meghatározó szerepet játszanak a hazai gazdaság teljesítményében, ezért a Budapest Bank hosszú ideje elkötelezett támogatójuk és együttműködő partnerük.

A bank folyamatosan fejleszti elvárásaikhoz igazodva termékeit és szolgáltatásait, aminek eredményeként a kisvállalkozói üzletágat dinamikus növekedés jellemezte az év első kilenc hónapjában. A kiváló eredmények elérésében nagy szerepe van a Budapest Bank fiókhálózatának. Erről beszélgettünk Kaszásné Rózsa Orsolyával a debreceni bankfiók vezetőjével.

Az év első kilenc hónapjában a Budapest Bank a kisvállalkozói szegmensben jelentősen javította korábbi pozícióit. Hitelállománya 13%-kal bővült, az új hitelkihelyezések 30%-kal nőttek, az új kisvállalkozói ügyfelek száma pedig 41%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, ezek eredményeként az üzletág bevételei 15%-kal növekedtek. Ezzel a 0-200 millió forint közötti szegmensben a 3. helyezést, míg az 50-200 millió forint közötti árbevétellel rendelkező vállalkozásoknál 2. helyezést ért el.

A bank ügyfélkiszolgálási modelljét úgy építette fel, hogy a teljes fiókhálózatban, mind a 95 bankfiókban személyes kapcsolattartó, a kiemelt fiókokban pedig mikro specialista munkatárs áll az ügyfelek rendelkezésére. Az 50 millió forintnál magasabb éves árbevétellel rendelkező cégek esetében pedig a fiókvezetők biztosítják a kapcsolattartást, így a debreceni fiókban Kaszásné Rózsa Orsolya.

- Mióta vezeti a debreceni fiókot és mit tart fontosnak a munkájában?

- 1998 óta dolgozom a bankszektorban vezetői pozícióban, és négy éve erősítem a Budapest Bank csapatát. Pályám során betekintést nyertem a pénzügyi terület szinte minden szegmensébe. Ez a mai napig sokat segít abban, hogy a debreceni bankfiók működését megfelelő szakmai tapasztalattal tudjam menedzselni. Fontosnak tartom kollégáimmal együtt, hogy folyamatosan fejlesszük magunkat annak érdekében, hogy még magasabb színvonalon végezzük munkánkat, és ez által ügyfeleink professzionális kiszolgálásban részesüljenek szakmailag és emberileg egyaránt.

- A kisvállalkozásokkal való együttműködésben mi a fontos az ügyfeleknek?

- Azon dolgozunk, hogy ügyfeleink számára a legmegfelelőbb konstrukciót találjuk meg, hogy elégedettek legyenek és hosszú távú üzleti kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Ebben a szegmensben is hasonlóan, mint az összes többiben, a személyes kapcsolat nagyon fontos az ügyfelek számára. Joggal várják el, hogy a szakmailag felkészült munkatársaink soron kívül fogadják őket, és hogy testre szabott megoldást nyújtsanak a problémáikra. Célunk, hogy az ügyfeleinknek pozitív élmény legyen a bankolás. Hiszünk abban, hogy ez az egyedi ügyfélélmény különböztet meg bennünket a versenytársainktól.

- Milyen szempontok alapján hoz döntést egy kisvállalkozó a hitelválasztásnál?

- Megkérdeztük ügyfeleinket, és azt a választ kaptuk tőlük, hogy számukra a legfontosabb szempont az alacsony kamat, majd ezt követi az egyszerű igénylési folyamat és a gyors folyósítás. Mindezek nyomán átalakítottuk a kisvállalkozásoknak szóló hitelajánlatainkat, így a maximum 200 millió forint éves nettó árbevételű gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók már 18 hónapos működési múlttól hitelhez juthatnak akkor is, ha EVÁ-sok vagy KATÁ-sok. Az igénylés gyors és rugalmas: előre tájékoztatjuk ügyfeleinket a feltételekről, és a dokumentációs igény is minimális, pl. gazdasági társaságok esetében főkönyvi kivonatra sincs szükség. A kölcsönök szabadon felhasználhatók a vállalkozás gazdálkodásával összefüggésben, hitelkiváltásra is, tárgyi fedezet nélkül. Így például a folyószámlakölcsönnél egy a lejáratnál visszafizetés nélkül megújítható keretösszeget hagy jóvá a bank a folyószámlán 12 hónapos futamidőre, az éven túli kölcsönt pedig 13 és 72 hónap közötti futamidőre nyújtjuk fix havi törlesztőrészlettel.

- Milyen új termékekkel és szolgáltatásokkal várják az ügyfeleket a jövő évben?

- Az elmúlt időszakban a digitalizációval és az okos eszközök fejlődésével párhuzamosan a szolgáltatások teljessége és a minősége vált egyre inkább hangsúlyossá. Hosszú távon azok a szolgáltatók tudnak előnyre szert tenni, akik az ügyféligényt és az ügyfélélményt helyezik tudatosan az előtérbe, akik elsősorban megoldásokat és nem terméket értékesítenek, így növelve az ügyfélélményt. Ennek megfelelően a Budapest Bank kidolgozott egy digitális megoldásokra épülő pénzügyi asszisztens termék- és szolgáltatáscsomagot, amelyet jövőre vezetünk be. Ez segítséget nyújt majd a cégek adminisztrációs terheinek csökkentésében, lehetővé téve a számukra, hogy arra fordítsák az így felszabaduló időt, ami igazán fontos a számukra: a családjukra, tudásbővítésre, üzletélénkítésre vagy új ügyfelek megszerzésére. Hiszünk abban, hogy egy vállalkozás akkor lesz sikeres, ha az erősségeire tud fókuszálni, ami elsősorban a saját profiljának megfelelő tevékenysége, az új ügyfelek megszerzése, a megfelelő munkaerőgazdálkodás, a vállalkozásának a fejlesztése, a tudatos működés és a jövő építése.

(PR cikk)

Ezek is érdekelhetik