HAON - Kultúra

2018.08.26. 08:21

Három napig lecsóztak Esztárban

Esztár - Ha augusztus, akkor esztári lecsófesztivál. Évről évre többen jönnek el, több napig tart, és rengeteg színes program, fellépő szórakoztatja az ideérkezőket. Idén másfél tonna alapanyagból készítették el rizses-kolbászos lecsót, és mind a 7500 adag el is fogyott.

Esztár - Ha augusztus, akkor esztári lecsófesztivál. Évről évre többen jönnek el, több napig tart, és rengeteg színes program, fellépő szórakoztatja az ideérkezőket. Idén másfél tonna alapanyagból készítették el rizses-kolbászos lecsót, és mind a 7500 adag el is fogyott.

Háromnaposra nőtte ki magát a rendezvény ebben az évben: hét évvel ezelőtt a megálmodója Szécsi Tamás polgármester volt. Olyan rendezvény megvalósítását tervezte, ami nincs a környéken – sikerült. A falu első embere elmondta, hogy minden évben újítanak egy kicsit, változatosabbá teszik és ezzel természetesen vonzóbbá a fesztivált, hogy az embereket idecsalogassák. – A falunak ez a legnagyobb, egyben különleges gasztronómiai eseménye, melyen rengeteg ember vesz részt. Programokban nincs hiány, a gyerekek is, felnőttek is megtalálják a maguknak való elfoglaltságot. Igaz, hogy ez hetek, sőt hónapok hosszú munkájának gyümölcse, hogy ezt megvalósíthassuk, de így lesz sikeres – tette hozzá a polgármester.

Számos programmal várták a látogatókat

A három napos rendezvényen – csütörtöktől szombatig – több ezer ember fordult meg, hogy megtekintse a fesztivált, részt vegyen a véget nem érő programkavalkádban.

A község utcáin végigvonulva számos, saját portékáit árusítót láthattunk, az édességestől a játékosig többfélét. Díszes kapuk, udvarok, festett terek díszítették a fesztivál helyszíneit.

A fellépések három színpadon és a református templomban zajlottak, ki-ki a saját érdeklődésének megfelelőt választotta. Árusok kínálták portékáikat, Öcsi bácsi kemencés udvarában pogácsa, lepcsánka, kenyérlángos várta az éhezőket, a Lecsó-kápolnában ál-összeesketést szerveztek a vicces kedvűeknek, számos borozó, resti-bár, étel-ital árusító bódé várta vásárlóit.

Fellépők sokasága szórakoztatott

Az első, csütörtöki napon este a Berettyó-ártéri színpadon Rico és Miss Mood, valamint a Republic lépett fel, utóbbi kétórás koncerttel. Az éjszaka Dj. Tóthé volt hajnalig a bulizásra vágyóknak.

A második fesztiválnapon már kora reggel hozzákezdtek a nyugdíjas klub tagjai a paprika és a hagyma pucolásának, darabolásának, a lecsó hozzávalóinak előkészítéséhez. A délutáni órákban kezdődtek ismét a programok: Mr. Missh, az Irigy Hónaljmirigy, Zoltán Erika, Nagy Bandó András, Opitz Barbi, Hevesi Tamás, este a várva várt Kowalsky meg a Vega– csak néhányan említvén – feleltek a jó hangulatról. A kicsiknek játéksziget, kézműves foglalkozások, arcfestés, külön színpadon bábszínház, gyerekeknek való előadások kötötték le a figyelmüket. Napközben az Agyagbanda együttes mulatós zenét játszott és szórakoztatta zenéjével és énekével a vendégeket.

Megfőtt a gigalecsó, mindenki kóstolhatta

A szombati nap szintén munkával kezdődött: már korán reggel a paradicsomot, mint másik fő hozzávalót darabolták a szorgos kezek.

A főtéren elhelyezett, direkt erre az alkalomra készített hatalmas üstöt megtöltötték az alapanyagokkal, és a másfél tonna hozzávalóval – 7 mázsa paprikával, 3 mázsa hagymával, 3 mázsa paradicsommal, 1 mázsa szalonnával, 50 kg rizzsel, közel 100 kg kolbásszal.

9 órakor kezdték el a főzését, a déli órákban már kígyózó sorok álltak a lecsóüst mellett, mindenki a finomságból szeretett volna enni.

A lecsózás ennyivel még nem ért véget, ugyanis a hetekkel ezelőtt meghirdetett lecsófőző-versenynek is itt adtak helyet: 45 csapat mérte össze tudását, mindenféle íz, különlegesség megjelent a lecsóban: rizses, kolbászos, egyszerű, libanoni, csirkemájas – csak néhányat sorolván a sokból. Benke Laci bácsi, mint zsűri elnök és a tagok ismét nagy gondban voltak a 49 féle lecsó kóstolásánál és zsűrizésénél, mert finomabbnál finomabb étkek közül nehéz volt választani. A főzőverseny első helyezettje egy Weber gázgrillt kapott ajándékba.

Óriásivá dagadt a tömeg a délutáni, esti órákra: szinte lépni nem lehetett, annyian voltak kíváncsiak a nagyhírű fesztiválra.

A református templom is koncerteknek adott helyet a három nap alatt: Daróci Bárdos Tamás vegyeskara és Mészáros János Elek énekes léptek fel. Szintén az esti órákban tartották a három napon át vásárolható tombola sorsolását is, melynek értékes nyereményei mellett a fődíja egy százezer forintos bútorvásárlási utalvány volt.

Este már jól látható volt a pixeludvarban a lézeres fényjáték, a szemet gyönyörködtető kivilágítás a templom és a Szunyogh-kastély falán. A lecsófesztivál mindhárom estéjén a fellépők után a DJ-k gondoskodtak a jó hangulatról, mely hajnalig tartott.

NKM


Főzőverseny eredménye

1. hely: Kolbászos lecsó – Nagykerekiek csapata

2. hely: Kiskolbászos lecsó – Nyíradonyiak csapata

3. hely: Hagyományos lecsó – Paptamási 4-es – Paptamási csapata

1. Különdíj: Esztár község különdíját kapta: Rézibetyárok csapata Réziből – „csirkemájas lecsó”

2. Különdíj: Benke László Nívódíját kapta: Hosszúpályi csapata – „Libanoni lecsó”

3. Különdíj: Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat díját kapta: Pallagi gazdászok csapata – „Szarvas java lecsó ágyon”.

4. Különdíj: Bokuzdor csapata – Gröndlandi lecsó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!