Hajdúsámson hírei

2017.05.20. 14:31

„Mentett” élelmiszerrel is meglepték a tanyák lakóit

Hajdúsámson - Télen gyakrabban, míg nyáron általában havonta egy alkalommal segédkezik a különleges orvoscsoport.

Hajdúsámson - Télen gyakrabban, míg nyáron általában havonta egy alkalommal segédkezik a különleges orvoscsoport.

Mintegy huszonöt családot látogattak végig a Hajdúsámson-Oncsa-Sámsonkert útvonalon a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának (DEKOM) tagjai szombat délelőtt. Körülbelül 300 kilogramm ruhát és élelmiszert osztottak ki a településektől távol élő, nélkülöző embereknek, illetve az arra rászorulókat orvosilag is megvizsgálták – tájékoztatta a Naplót dr. Késmárky András, a DEKOM elnöke. Elmondta azt is, hogy az élelmiszereket (köztük pékárut, zöldséget és gyümölcsöt) a nagyáruházaktól az úgynevezett élelmiszer mentési akció kertében kapják, a ruhaneműket ők maguk is gyűjtik. A DEKOM ebben az évben is a Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából állandó raktárbázisra tett szert tartós élelmiszerekből, ezekből is vittek magukkal a tanyákra. A mostani útjuk során több egészségügyi problémával, főleg szív- és érrendszeri betegséggel, valamint magas vércukorszinttel találkoztak. Az emberek figyelmét felhívták a későbbi kezelés fontosságára.

Négykerék meghajtásúval

Magyarországon és Európában is egyedülálló módon működteti a Debreceni Egyetem karitatív szervezetét, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportját. A külföldi és hazai mentések mellett a csoport fontos feladatának tekinti a karitatív munkákban való részvételt, illetve a segélyezési programokat. Sok önkéntes, egyetemi hallgató és középiskolás bevonásával, évről évre több száz rászoruló családot segítenek az Észak-alföldi régióban. Télen gyakrabban, nyáron körülbelül havi egy alkalommal látogatnak el nélkülöző, általában a településektől távol élő családokhoz, egyedül élőkhöz. Ezek a helyek sok esetben csak négy kerék meghajtású gépkocsikkal közelíthetők meg. A nagyszabású egészségügyi szűrőprogram, orvosi vizsgálatok, életmód és terápiás tanácsadás és ellátás mellett élelmiszert, takarókat, ruhát, gyógyszereket is kioszt az orvoscsoport.

HBN–KZS

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!