106 év után

2019.11.25. 22:58

Az Aston Martin is előrukkolt a maga SUV-jával

Több mint négy évig tartott az Aston Martin első, ötszemélyes utastérrel rendelkező autójának kifejlesztése.

Még 2015-ben indult az Aston Martin DBX szabadidő-autó fejlesztése, amely 2018 elején érte el a prototípus-stádiumot. A hosszú munka annak tudható be, hogy a britek a márkára jellemző sportosságot akarták megvalósítani a szabadidő-autó kategóriában is, ahol a jármű fizikai dimenziói ez ellen dolgoznak – számol be az Autó-Motor.

A saját alumínium térvázát használja a DBX, persze felhasználták a sportkocsik térvázának kialakításánál szerzett tapasztalataikat a mérnökök, itt azonban különösen merev karosszériára (terepjárás) és tágas első- és hátsó utastérre volt szükség. A gyár szerint a 2245 kg-os saját tömeg elérése igenis nagy teljesítmény volt.

Az utastérben öten férnek el kényelmesen, a csomagtér alaphelyzetben 632 literes, a 40:20:40 arányban osztott hátsó támla döntésével lehet bővíteni, a légrugózás úgy programozható, hogy a csomagtérajtó nyitásakor lesüllyedjen a hátsó tengely a bepakolás megkönnyítésére.

Fotó: automotor.hu

Az extralista egyik különlegessége a Kisállat-csomag, amely a hátsó részből elérhető mosót tartalmaz, így az utastérbe beugrás előtt lehet lemosni például a kutyákat.

A Mercedes-AMG terméke a 4,0 literes V8-as biturbó, amelyet 550 lóerő és 700 Nm teljesítménnyel építenek be az Aston Martin DBX orrába; a 0-100 km/óra sprint 4,5 másodpercig tart és 291 km/óra a csúcssebesség.

A kilencfokozatú automatikus váltó is stuttgarti termék, az össszkerékhajtás elektronikusan vezérelt központi differenciálzárat és elektronikus hátsó differenciálzárat kap.

Az első ötszáz vásárló exkluzív „1913 Csomag”-ot kap, ami egyedi jelvényeket jelent, illetve a cégvezető Andy Palmer személyesen vizsgálja át az autókat, és egy, a régióban található Waldorf Astoria hotelben megrendezett fogadásra is meghívják az ügyfelet, ahol a cégvezetéssel ismerkedhet meg. Németországban 193 500 euró (65 millió forint) az indulóár, a kiszállítás 2020 második negyedévében indul.

Ezek is érdekelhetik