Megelőzték korukat

2022.04.01. 12:25

Megtalálták a legrégebbi, több mint 2300 éves csillagászati obszervatóriumot

A régészek csak a 21. század fordulóján, a hivatalos ásatások során jöttek rá a hely valódi értékére.

Jóval azelőtt, hogy az inkák hatalomra jutottak volna Peruban és ünnepelni kezdték volna a napistenüket, egy kevéssé ismert civilizáció megépítette a legkorábbi, eddig ismert csillagászati obszervatóriumot az amerikai kontinensen. És bár nem olyan régiek, mint például a Stonehenge, ezeket az Chankillóként ismert ősi romokat az emberi kreatív zsenialitás remekművének tekintik. Ráadásul olyan egyedülálló tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek sehol máshol a világon nem láthatóak – olvasható az Origo cikkében.

A perui sivatagban található régészeti lelőhely összesen 13 kőtornyot rejt, amelyek együtt követik egy domb horizontját északról délre. A figyelemre méltó építményen kívül, amelyet Tizenhárom toronyként ismernek, az úgynevezett csillagvizsgáló romjai közé tartozik egy 3 falú dombtetőn álló komplexum, az Erődített Templom, valamint két épületegyüttes, az Obszervatórium és az Adminisztratív Központ.

A több mint 2300 évvel ezelőtt elhagyott helyszín évszázadok óta rejtély az utazók számára. A régészek csak a 21. század fordulóján, a hivatalos ásatások során jöttek rá a hely valódi értékére.

A kopár sivatagi tájon a dombtetőn magasodó kőépítmények nagyjából 300 méteren ívelnek át, de nem feltűnőek. Mindez pedig másik történetet mesél el hajnalban és alkonyatkor

– írja a ScienceAlert online tudományos portál.

Ahogy pedig megyünk előre az évben, úgy változik a napkelte helyzete, így a fény játéka is. A nyári napfordulókor például a napfelkelte a jobb szélső toronytól jobbra tűnik fel. Amíg a téli napfordulókor a napfelkelte a bal szélső toronytól balra látható.

Forrás: Janine Costa / AFP

Chankillo tornyait egykor igen gondosan helyeztél el. Ha szemlélő egy adott megfigyelési ponton állt a gerinc alatt, akkor 2-3 napon belül meg tudta jósolni az évszakot, pusztán napkelte vagy napnyugta alapján. A nyugat felé, a gerinc felé néző megfigyelőpont, a Csillagvizsgáló szerkezet a naplementét használta. A keleti megfigyelési pont hiányos, csak a kőből készült körvonala maradt meg. A szeptemberi napéjegyenlőséget például úgy lehet meghatározni, amikor a Nap lenyugszik a 6. és a 7. torony között.

A korai, szoláris obszervatóriumot tervező ősi civilizációt alig ismeri a tudomány, de a szakemberek szerint ez lehet az egyik legrégebbi kultúra Amerikában, ami ráadásul több mint 1000 évvel megelőzte a csillagászatban is jeleskedő inka kultúrát.

Miután az ennek a civilizációnak tulajdonított Chankillo romok a perui Casma folyó és a Sechin folyó közötti tengerparti sivatagban találhatóak, az eredeti építőket ma Casma-Szecsin kultúra néven ismerjük. Az inkákhoz hasonlóan ez a civilizáció is valószínűleg valamiféle istenségnek tartotta a Napot. Az egyes tornyokhoz vezető lépcsők emellett arra utalnak, hogy a helyet egykor különböző rituálékhoz használták.

A régészeti ásatások szerint a csillagvizsgáló valószínűleg valamikor időszámításunk előtt 500 és 200 között épült. Ezután a helyszínt valamiért elhagyták, a tornyok pedig tönkrementek. Az ősi csillagvizsgálóról további részleteket a Csillagászati Örökség portálja árul el.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!