Debrecen hírei

2018.09.04. 15:16

Marasztalják Monet-t, Van Goghot, Matisse-t

Debrecen - A tervezettől két héttel tovább, október 7-ig látható az Impressziók kiállítás.

Debrecen - A tervezettől két héttel tovább, október 7-ig látható az Impressziók kiállítás.

Csaknem harmincezren tekintették meg eddig a Johannesburgi Művészeti Galéria gyűjteményének válogatását a MODEM-ben. A látogatók egyharmada a fővárosból, illetve az ország más részeiről utazott a cívisvárosba, míg tíz százaléka külföldről. Utóbbiak egy része a Nagyvárad és Debrecen között indított buszjáratnak köszönhetően jutott el a művészeti központba, ahol kedden hangzottak el a fenti információk. A sajtótájékoztatón Komolay Szabolcs kulturális alpolgármester elmondta: a kiállítás országos jelentőségű. Olyan alkotások állomásoznak Debrecenben, amelyek máskor európai ember számára nehezen elérhetőek. A jelenlegi, eredményes együttműködés továbbiakat alapozhat meg a dél-afrikai Johannesburgban található galériával más, neves művek ideutaztatásáról.

Ne csak tankönyvből ismerjék

Koroknai Edit, a MODEM Kft ügyvezetője beszámolt arról a törekvésről, hogy a páratlan anyagot diákokkal is szeretnék megismertetni. Ennek érdekében már a mögöttünk álló tanév végén felvették a kapcsolatot az iskolavezetőkkel és fenntartókkal. A következő hetekben hétfőnként csak diákok számára kinyit a központ, illetve hétköznapokon is korábban kezdenek a munkatársai, hogy 8 és 10 óra között fogadhassák a diákcsoportokat. Az ifjak számára számos múzeumpedagógiai foglalkozást szerveznek, s a nagyközönség is számíthat izgalmas tárlatvezetésekre. Az oktatási intézményeknek még egy segítséget nyújtanak a DKV-val összefogva: azok a tanulók, amelyeknek az iskolájuktól indulva legalább két tömegközlekedési járatra kell jegyet váltaniuk a Baltazár Dezső térig, ingyenes különbuszt igényelhetnek. Ehhez három osztálynak kell összefogni, s a pedagógusnak nyolc nappal a tervezett múzeumlátogatás napja előtt kell jeleznie a MODEM-nek.

12 év 12 tárlatvezetés

Szó esett a központ 12. születésnapját ünneplő programsorról is, szeptember 22-én reggel tíz órától este tízig óránként ismert személyek tárlatvezetésével nézhető meg az Impressziók. A rendezvényen 16 órától éjfélig többek között Szeder, Jónás Vera-duó és Harcsa Veronika koncertre várják az érdeklődőket.

HaBe

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!