Debrecen hírei

2012.06.29. 10:20

Kenny Izzo általános igazgató nagy lehetőségeket lát Cseh Gyuriban

A Factum Sport Debrecen nyári igazolásai közül elsőként Cseh György érkezését jelentette be a klub. Róla faggattuk Kenny Izzót, aki tavaszi sajtótájékoztatói bejelentésünk óta a Factum általános igazgatója, s mint ilyen, a kosarasok igazolása kapcsán is döntő szerep hárul rá.

A Factum Sport Debrecen nyári igazolásai közül elsőként Cseh György érkezését jelentette be a klub. Róla faggattuk Kenny Izzót, aki tavaszi sajtótájékoztatói bejelentésünk óta a Factum általános igazgatója, s mint ilyen, a kosarasok igazolása kapcsán is döntő szerep hárul rá.Kenny Izzo általános igazgató: Cseh György kivételesnek mondható fizikálisan. Termete kimagasló, a karjai az alkatához képest is hosszúak, és a termetéhez képest kifejezetten gyors játékosnak mondható. Jó a lábmunkája, s jól dolgozik az embere előtt védekezve, még akkor is, ha kisebb az ellenfél vagy kisebb emberre kell átváltani. Természetes érzéke van ahhoz is, hogy a megfelelő ütemben, s még éppen időben adjon blokkot, s úgy tűnik, általában véve a magyar ligában szereplők között átlagon felüli a védekezése, illetve az, hogy miként lássa előre a bekövetkező történéseket. Támadások során veszélyes az ellenfélre nézve a „kapom-és-dobom” szituációkban, tehát amikor egy passz után egyből dobni kell, de képes arra is, hogy egy-két leütés után kosárra törjön. Képes magának helyzetet teremteni az ellenfél palánkja alatt támadólepattanóval, illetve a könnyebb kosárszerzési lehetőségek alkalmával is lehet rá számítani. Dolgozni fogunk vele sokat és segítjük őt abban, hogy magabiztosabb legyen a támadójátéka. György ebben a ligában egyébként is megmutatta már, hogy képes a jó produkcióra, ám még egyáltalán nem tart ott, hogy a tudása teljesen megmutatkozott volna. Hatalmas lehetőségek vannak benne, s ezért fektettük belé bizalmunkat. Azt várjuk, hogy miként a klub, úgy ő mint játékos is kiteljesedik.

HBN-KSZ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!