Debrecen - Debreceni sportdiplomáciai sikerről számolhatunk be: Katona Attilát, a Fontana SE vezetőedzőjét a Magyar Kick-Box Szövetség tisztújító közgyűlésén a szervezet alelnökévé választották.
Szeged - Rangos mezőny, 17 ország 333 indulója randevúzott Szegeden, a viadalon a Fontana fighterei megmutatták, hogy továbbra is a nemzetközi elitbe tartoznak.
Debrecen - Kitettek magukért a debreceni Fontana SE kick-box versenyzői, a juniorkorú Mádi Bálint, Balogh László és Szima László kitűnően szerepelt a Cseh Open felnőtt mezőnyében.
Debrecen - A Fontana SE versenyzői a rájuk jellemző jó eredményekkel zárták a nemzetközi Tököl Kupát: a 6 ország 247 versenyzőjét felvonultató viadalon 4 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett a 9 hajdúsági kick-bokszoló.
Debrecen - Élete eddigi legrangosabb versenyére készül Balogh Dávid, a Fontana SE 75 kilogrammos harcosa a bilbaói felnőtt Európa-bajnokságon low-kick szabályrendszerben áll rajthoz.
Debrecen - A mindössze három éve versenyző debreceni kick-bokszoló, Szima László az idén Eb-aranyat és vb-ezüstöt is begyűjtött. A szakemberek szerint a 19 éves fiatalembernek minden adottsága megvan ahhoz, hogy néhány év múlva eredményekkel kecsegtető K-
Debrecen - Kemény csaták helyszíne lesz a tócóskerti Euro Szakközépiskola tornacsarnoka: szeptember 20-án, szombaton 11 órától kerülnek megrendezésre a felnőtt férfi és női full-contact, K-1 valamint low-kick magyar bajnokság döntői.
Debrecen - A Fontana SE három versenyzője – Mádi Bálint, Balogh László, Szima László – az olaszországi Riminiben, szeptember 7 és 14 között megrendezésre kerülő korosztályos kick-box világbajnokságra utazik.