Kézilabda

2023.09.08. 20:00

DVSC: kezdődik a nagy kaland!

Szilágyi Zoltán bízik abban, hogy a Loki fogja ráerőltetni az akaratát a svédekre.

Molnár Szilárd

A DVSC Schaeffler csapatára megterhelő sorozat vár

Forrás: DVSC Schaeffler-archív

Tizenkét évnyi várakozás után ismét a Bajnokok Ligájában méreti meg magát a DVSC Schaeffler. Először fordul elő a kézilabda Bajnokok Ligája történetében, hogy a sportbarátok három magyar női (a Loki mellett az FTC és a Győr) csapatért is szoríthatnak egy szezonban. Ez azt jelenti, hogy rekordot jelentő 40 magyar érdekeltségű mérkőzést rendeznek a sorozat csoportkörében, amelyek között lesz két magyar rangadó is, amit a Vasutas és a Győr vív majd.

Két csapatot kell megelőzni

A DVSC a BEK-ben kétszer szerepelt, 1989-ben és 1991-ben is az elődöntőig jutott. A Bajnokok Ligája 2010–2011-es kiírásában a selejtezős csoportját megnyerte, míg a 2011–2012-es idényben nem élte túl a kvalifikációt.

A piros-fehérek az A csoportba kaptak besorolást a Győri Audi ETO KC, a CSM Bucuresti (román), a Brest Bretagne (francia), az Odense (dán), a Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), az SG BBM Bietigheim (német) és a svéd IK Sävehof társaságában, ami azt jelenti, hogy legalább 14 meccs vár Vámos Petráékra a csoportkörben. Amennyiben sikerülne az első hatban végezni, akkor tovább folytatódhatna a menetelés a tavasszal.

dvsc-schaeffler-kezilabda-bajnokok-ligaja-bl-savehof-haon-sport-hajdu-bihar-debrecen-loki-szilagyi-zoltan
Szilágyi Zoltán
Forrás: Czinege Melinda

Kiváló játékosok

A kaland a svédek ellen kezdődik szombat este a Hódosban. A Loki jó előjelekkel várja az összecsapást, hiszen a szezonban eddig mindkét bajnokiját megnyerte, a Fehérvárt és a Vasast is 31–23-ra múlta felül.

A Haon Szilágyi Zoltán vezetőedzőt faggatta az esélyekről. A szakember elmondta, nem túl meglepő módon a Sävehof játéka a skandináv kézilabda stílusjegyeit hordozza magán. – Számítanunk kell a gyors játékra, a nyitott, agresszív védekezésükre, arra a dinamikára, ami jellemző az északiakra, hogy sokat akarnak, és sokat is fognak futni – hangsúlyozta.  

Nemzetközi szinten is komoly játékosaik vannak, gondolok itt főleg a jobbátlövő Nina Koppangra, aki már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott – a védőknek elsősorban őt kell majd semlegesíteni. A kapuban ott van a nagyon rutinos, több mint 120 svéd válogatottsággal bíró Johanna Bundsen, aki komoly támaszt tud nyújtani hátul a Sävehofnak.

– Abban bízom, amennyiben hazai pályán olyan acélos, jó védekezést fogunk produkálni, mint a fehérvári és a Vasas elleni mérkőzés egyes periódusaiban, akkor mi tudjuk ráerőltetni a svédekre, amit szeretnénk, hogy a védekezésből mi futunk elsősorban, mi érjük el a gyors gólokat. Ha ez sikerülne, akkor itthon tudjuk tartani a két pontot. Ez a célunk, mert ha akarunk valamit a BL-ben – és miért ne akarnánk, szeretnénk továbbjutni –, ahhoz nyerni illene a rajton, hogy tényleg reálisan beszélhessünk a vágyainkról – részletezte.

Az összeszokottság ereje

Az első két bajnokin lehetett látni, hogy döntő többségében a régi játékosok kezdtek, egyedül Tamara Haggerty kapott az első perctől lehetőséget a bizonyításra a Vasas elleni meccsen. A Haon erre is rákérdezett a trénernél, aki nem tagadta, a beilleszkedés, vagy egy játékstílus elsajátítása, bizonyos rendszerek megismerése mindig hosszabb időt vesz igénybe – sokszor a több hetes felkészülés sem elegendő hozzá –, éles helyzetben addig nincs értelme rizikózni, amíg készségszinten nem működnek a gyakoroltak. 

Persze sokat dolgoztunk ezen, de lehetett látni a csapaton, hogy a felkészülési mérkőzéseken játszottunk, ahogy játszottunk, ám a tétmérkőzés az egy teljesen külön műfaj, más hőfokkal is kézilabdáztunk, és olyankor sokat számíthat – főleg kiélezett szituációban – az összeszokottság.

– Ehhez viszont több tétmérkőzésen több olyan szituáció kell, amiben egyre jobban, pontosabban tudják lejátszani ezeket a dolgokat, és a döntéseik, a megoldásaik rendben lesznek. Jó a sorsolásunk, így remélhetőleg a bajnokikon több lehetőséget tudok adni majd a nyári érkezőknek – reménykedett a szakember, aki azt is elmondta, a csapat védekezésének végig feszesnek kell lennie, mert a Bajnokok Ligájában nem fér bele az, ami például a fehérvári összecsapás második félidejének első perceiben történt.

– Annál a időkérésnél mondtam el a lányoknak, ha valami jól működött – ebben az esetben a védekezésünk, minden összeállításban –, nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy a folytatásban kicsit nagyvonalúbban álljunk az egészhez. 

Nem volt sokkal rosszabb a védekezésünk, de már egy fél ütemet lemaradtunk, egy lépéssel hátrébb voltunk, mint kellene.

– A testtel való ütközések már elmaradtak, nem voltunk annyira feszesek, és ez már bőven elég ahhoz, hogy elveszítsük a korábbi stabilitást. De jó volt, hogy ez így kijött, mert tudtunk róla beszélni, és mindenki megértette, a BL-ben ezt megbüntetik az ellenfelek, ott 60 percen keresztül kell ugyanazzal a hőfokkal, koncentráltsággal játszani, különben megbosszulhatja magát a kihagyás – nyilatkozta Szilágyi Zoltán.

Köstner Vilmos lesz a szakkommentátor

A hajdúságiak honlapjáról kiderült, hogy a 18 órától kezdődő DVSC SChaeffler–IK Sävehof Bajnokok Ligája csoportmérkőzést két szlovén fiatalember, Ozren Backovic és Mirko Palackovic vezeti majd. A találkozót a Sport1 TV élőben közvetíti, a riporter Fülöp Marcell, a szakkommentátor Köstner Vilmos lesz.

A DVSC Schaeffler BL-programja
1. forduló, szeptember 9., 18 óra: DVSC Schaeffler–IK Sävehof
2. forduló, szeptember 16., 16 óra: Győri Audi ETO KC–DVSC Schaeffler
3. forduló, szeptember 24., 14 óra: DVSC Schaeffler–SG BBM BIetigheim
4. forduló, szeptember 30., 16 óra: Odense Handbold–DVSC Schaeffler
5. forduló, október 21., 16 óra: DVSC Schaeffler–Buducnost Podgorica
6. forduló, október 28., 16 óra: DVSC Schaeffler–Brest Bretagne
7. forduló, november 11., 18 óra: CSM Bucuresti–DVSC-Schaeffler
8. forduló, november 18., 16 óra: DVSC Schaeffler–CSM Bucuresti
9. forduló, január 6.: Brest Bretagne–DVSC Schaeffler
10. forduló, január 13.: Buducnost Podgorica–DVSC Schaeffler
11. forduló, január 20.: DVSC Schaeffler–Odense Handbold
12. forduló, február 3.: SG BBM BIetigheim–DVSC Schaeffler
13. forduló, február 10.: DVSC Schaeffler–Győri Audi ETO KC
14. forduló, február 17.: IK Sävehof–DVSC Schaeffler

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában