„Sok mindenre büszkék lehetünk. Én leginkább a közösségre!”

Debrecenben marad, de a színháztól távolabb lép a színházigazgató.

Gemza Péter megbízása július elsején lejár, úgy döntött, nem indul az igazgatói pályázaton

Forrás: Czinege Melinda

„A Csokonai Színház nemzetközi művészeti áramlatokkal termékeny kapcsolatot ápoló, nyitott, innovatív alkotóközösség. Művészeti programjában központi szerepet kap a regionális és nemzeti értékek legmagasabb színvonalon történő képviselete, a kortárs dráma és az általa felvetett társadalmi kérdések, a színházi nevelés és a fiatal alkotókkal való együttműködés.”

A 158 éves debreceni teátrum küldetésének efféle megfogalmazását és annak hozadékait tartja az elmúlt öt év legépítőbb tevékenységének a színház igazgatója. Gemza Péter Franciaországban, a világhírű koreográfus, Nagy József társulatában táncolt, mielőtt 2008-ban Debrecenbe érkezett, 2008-óta dolgozik a színházban koreográfusként, rendezőként, 2013-tól művészeti vezetője, 2018-tól igazgatója az intézménynek.

Végigkoordinálta a hónapokon belül átadandó történelmi épület felújítását, a társulat „otthontalan” éveit, a Covid ajtózárását és a Csokonai Fórum nyitását. Megbízása július elsején lejár, úgy döntött, nem indul az igazgatói pályázaton.

Miért nem adott be igazgatói pályázatot?

Tíz év hosszú idő. Művészeti vezetőként is azon dolgoztam, hogy előkészítsem a következő öt év építkező szakaszát, beleértve a szervezeti struktúrát is. Most lezárult egy periódus. A Csokonai Színház vezetése teljes embert kívánt, ami sok mást kizárt az életemből.

Borzasztó nagy energiákat kellett megmozgatni azért, hogy ez a két színházi tér kialakuljon, a társulat együtt maradjon, és a körülmények ellenére a szakmai munka is magas színvonalú maradjon, szép teltházas előadásokat hozzunk létre.

Most más kihívásokat keresek. Korai lenne beszélni róla, de annyi elmondható, hogy mindenképpen itt akarok maradni Debrecenben, és az eddigi tapasztalataimat a városban hasznosítani.

Mikor döntötte el, hogy lezárja ezt a fontos szakaszt az életében?

Az utolsó pillanatig vívódtam. A vezetői csapattal jó ideig dolgoztunk a pályázaton, de egyre érlelődött, hogy nem indulok. Január közepe körül kezdtem elengedni, de a beadási határidőig végig ott lebegett egy „mi lenne, ha mégis” érzés.

Kiktől kért tanácsot az elhatározás előtt?

A családommal beszéltünk erről, és a kollégáim véleményét is meghallgattam. Nagy vívódás volt, mert evidensnek tűnt, hogy továbbmegyek. Mégis azt gondolom, hogy ez a legfelelősségteljesebb döntés ebben a helyzetben.

Mikor és hogyan kommunikálta a társulat felé ezt a lépést?

A hír jutott el először hozzájuk sajnos, nem volt egy nagy, személyes bejelentés. Sokakkal persze egyenként beszéltem. Nem volt könnyű megfogalmazni a társulatnak szóló levelet, hiszen az egyik legfájóbb pont a jól felépített, működő közösségtől való búcsúzás.

Öt évvel ezelőtt, az egyik legfőbb igazgatói törekvése volt a szervezeti struktúra megreformálása, a feladatok és felelősség határainak tisztázása. Érzése szerint, sikerült az akkor megfogalmazott célokat elérni?

Igen. Ez volt a legmeghatározóbb feladata a mögöttem álló időszaknak. Ilyen szempontból átdolgozni egy ekkora rendszert, mint a Csokonai, sok munkával és nagyon sok beszélgetéssel járt. A gondolkodásmódot kellett újraformálni. Tudom, hogy voltak a folyamatnak nehezebb időszakai, de már látszik, hogy ez a struktúra nagyon jól működik. Alapvetésnek tartottam, hogy legyen előttünk egy küldetés, egyfajta vízió arról, merrefelé megy ez a színház. Aztán meghatároztuk, hogy hogyan tudunk együtt dolgozni a kitűzött cél eléréséért.

Letettünk egy Magyarországon meghatározó etikai kódexet, amit aztán mintaként küldött szét az államtitkárság a teátrumok között. Ez nem csak a bántalmazásra tér ki vagy a hatalmi viszonyokra, hanem nagyon széles palettán arra, hogyan tudunk együtt dolgozni.

Fontos pillanatban tették le ezt az asztalra, amikor sorra hoztak nyilvánosságra emberi méltóságot sértő történeteket az ország neves színészei más teátrumokban.
Nekünk ez fontos volt, ahogyan azóta a kódex folyamatos felülvizsgálata is. Felülvizsgáltuk a kollektív szerződést, és hozzákezdtünk a belső kontroll kialakításához. Végigvettük a teljes szervezet összes munkafolyamatát, ami időigényes, de nagyon fontos munka volt, mert így van mihez kötni a stratégiai célokat.

Mire igazán büszke a vezetőként eltöltött időszakból?

Sok mindenre büszkék lehetünk. Én leginkább a közösségre. Arra, hogy a kihívások közepette szeretetben tudott együttmaradni és fejlődni ez a tehetséges társaság, beleértve a művészektől kezdve a műszaki munkatársakig mindenkit. Négy százalék alatt maradt a fluktuáció a Covid időszak után is, ami országosan az egyik legalacsonyabb adat, és az biztos, hogy nem a fizetés miatt maradtak itt az emberek. Arra is büszke vagyok, hogy minden nehezítő körülmény ellenére is csináltunk fontos előadásokat, például a nemzetközi együttműködésben készült A trubadúrt. A Nagyerdei Stadionban bemutatott vitrinszínházi Hamlet érvényes válasz volt a Covid-helyzetre, és országos szintű elismerést kapott azzal, hogy a Highlights of Hungary jelöltjei közé választották. A Csokonai Fórum megnyitása is nagy esemény volt, 9 ezer négyzetméterre költöztünk be.

Rövid idő alatt, mérhető visszajelzéseket kaptunk arra, hogy ez lett az egyik legfontosabb, legszeretettebb kulturális tér a városban. Alig lehet jegyet kapni az előadásokra, ami jól mutatja, a debreceniek szeretik a Csokonait és ezt a társulatot.

Hiányérzete maradt? Van, amit nem, vagy nem úgy sikerült megvalósítani, ahogyan annak idején tervezte?

A művészi munkában igen. Sokkal nagyobb volumenű előadásokat hozhattunk volna létre, ha nem szembesülünk ennyi külső kihívással. A szervezeti átalakítás talán kicsit lassabban haladt, és nagyon sok válságmenedzsment volt az elmúlt időszakban, olyan helyzetek, amikben gyorsan és határozottan kellett dönteni.

Úgy érzem – és ez a visszajelzés is – , hogy még többet kellett volna kommunikálnom a munkatársakkal. Nehéz utólag mérlegelni a hiányosságokat, miközben időnként emberi életek kockáztatásáról kellett dönteni egy személyben.

A Covid csúcsán az intézményvezetőkre bízták, hogy tartanak-e jelenléti próbákat, és ettől kezdve a vezető felelőssége lett, ha valaki lebetegszik vagy meghal. Aztán szinte azonnal jött a másik komoly teher, az energiaválság. Nem vagyok egyedül a szakmában, ha azt mondom, gazdálkodási szempontból az egész időszak nagyon nehéz volt.

Milyen szerepet tölt be a Csokonai Színház az ország teátrumainak sorában?

Magyarország egyik legfontosabb műhelye, még az elmúlt időszak nehézségei mellett is. A Csokonai szakmai erejét mutatja az, ahogyan a kortárs drámával foglalkozunk, a Deszka Fesztivál, az ifjúsági program felépülése, a prózai tagozat országos elismerést kivívó darabjai. Az állandó játszóhely hiánya nagy nehézségeket okozott az operatagozat életében, és rengeteg energia kellett ahhoz, hogy ezt a remek csapatot egyben tartsuk, és elindítsunk olyan programokat, mint a Csokonai Opera – Az új generáció, hogy országos szinten egyedülálló szereposztással bemutassuk A trubadúrt, és méltó módon ünnepeljük a debreceni intézményes operajátszás 70. évfordulóját.

Jelentőségteljes táncpedagógiai programot indítottunk a régióban, és zajlanak a román-magyar határon átnyúló projekt alprogramjai, a nemzetközi konferenciák, szakmai beszélgetések, találkozók.

A felsoroltak mind-mind pozicionálják a színházat tudományos körökben ugyanúgy, mint a széles értelemben vett szakma (a kőszínházi kollégáktól a független csoportokon keresztül az amatőr színjátszókig) körében. Ezek nem feltétlenül látszódnak kívülről, nem lesz belőlük színpadi produkció, de jelentős felhajtóerőként szolgálnak.

A Színházi Olimpiára mivel készül a teátrum?

A tavasszal induló hazai rendezvénysorozatból a legtöbb színház két vonalon veszi ki a részét: meghívhat egy külföldi és egy határon túli társulatot vendégjátékra. Örömmel éltünk ezzel a lehetőséggel. A Csokonai Színház kiemelt partnere a Színházi Olimpiának, ezért mi szervezzük meg a magyarországi kőszínházak találkozóját. Hazánk szinte összes színházát felkértük, hogy hozzák el azt az előadást, ami a legjobban reprezentálja a társulatukat. Mi Pass Andrea Fináléjával mutatkozunk meg. Nagyon aktuális előadás. Ezen túl partnerként részt veszünk az AITA /IATA nevű szervezet munkájában, amely kétévenként szervezi meg az amatőr színjátszók világtalálkozóját. Idén Debrecenbe hoznak 12 országból produkciókat.

Mit tanácsol annak, aki Önt követi a 158 éves teátrum élén?

Érdemben akkor tudnék erre felelni, ha olvastam volna a pályázatokat, de azok még nem nyilvánosak. Szerintem a mostani időkben nem az ideális a jó pályázat, hanem a reális koncepció. Ehhez azonban nagyon alaposan fel kell mérni az erőforrásokat, és megvizsgálni a víziók és a realitás viszonyát, távolságát. Tisztában kell lenni a helyi kapcsolódásokkal, a kulturális ökoszisztémával és azzal, hogy abban hol a helye a teátrumnak. Nem önálló egységként érdemes gondolni a Csokonai Színházra, hanem mint egy flotta vezérhajójára.

Megyesi-Horváth Borbála