Sok a hal a magyar vizekben, a tányérokra azonban alig kerül belőle

– A magyar haltermelés három nagy régióban összpontosul. Egyik az Észak-Alföld, benne Hajdú-Bihar, mely az egész országban a legtöbb halat előállító megye. A másik a Dél-Alföld, Szeged központtal, e kettőben jellemzően kevesebb, nagyobb tógazdaság van. A harmadik pedig a Dél-Dunántúl, ahol inkább sok kisebb halgazdaság van – ismertette a Napló érdeklődésére Fehér Milán, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Halbiológiai Laborjának vezetője. Az intenzív haltermelésben jelentős szereplő a környékünkön Komádi, Tiszacsege; Békés megyében Szarvas vagy Vésztő, ahol toktelep működik. Annak ellenére, hogy nagymértékben időjárásfüggő, a haltermelés nagyon stabilnak mondható: míg például a sertések száma a rendszerváltás óta 8 millióról 3 milliónál kevesebbre esett vissza, a haltermelés volumene az elmúlt 30 évben lényegében változatlan – mutatott rá a szakember. Fehér Milántól azt is megtudtuk, hogy mivel a tógazdaságokban a halakat naponta takarmányozzák is (búzával, kukoricával stb.), az utóbbi időszak jelentős takarmányár-emelkedése ezt a szektort is érzékenyen érinti. 

Az elmúlt években számos kampány igyekezett itthon növelni a halfogyasztást, és az nagyon lassan, de valamelyest emelkedett is, habár nem az elvárható ütemben és mértékben. 

Míg az Európai Unióban egy ember átlagosan évente több mint 20, nálunk mindössze 5-5,5 kilo­gramm halat eszik, ezzel sereghajtók vagyunk – mutatott rá dr. Fehér Milán, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Halbiológiai Laborjának vezetője a Napló érdeklődésére. 

Nem tudni az okát 

– Természetesen sokkal könnyebb helyzetben vannak a tengerrel rendelkező országok, ezekben hagyományosan nagyon magas a halfogyasztás, helyzetükből adódóan főleg tengeri halakat esznek, édesvízit alig. Ugyanakkor például Ausztriában, Szlovákiában vagy Csehországban, ahol hozzánk hasonlóan nincs tenger, a miénknél jóval többször kerül hal a tányérra. 

Ráadásul itthon még ez a kevés fogyasztás is időszakos: a legtöbb magyar szinte csak karácsonykor eszik halat, máshol ez lényegesen kiegyenlítettebb 

– magyarázta Fehér Milán. 

Hozzátette: bár sok felmérés készült, miért ilyen elutasító a magyar lakosság – hiszen nagyon finom őshonos halaink vannak –, mégsem tudni a pontos választ. Néhány ok azért jól látszik. 

Alapvető, hogy nem szeretünk a szálkával bajlódni, a tengeri halak ebben jobbak, lényegében szálkamentesek.

– Meg kell mondani, korábban sokkal több halat evett a magyar társadalom, ez valószínűleg ott tört meg, amikor a szocializmusban a nagyüzemi állattartás elindult, és a sertés-, illetve baromfihús fogyasztása annyira felpörgött, hogy minden mást háttérbe szorított, a hal pedig szinte eltűnt a gasztronómiánkból. Maradt a karácsonyi halászlé és rántott hal, nem is nagyon tudjuk más módon elkészíteni ezt az állatot – részletezte a szakember. 

Kifejtette: az alacsony feldolgozottsági szint is hozzájárul az elégtelen fogyasztáshoz. A csirkemellhez nem élve vesszük a baromfit és otthon kezdjük megkopasztani, hanem kicsomagolva, konyhakészen vásároljuk, a halértékesítésben azonban Magyarországon még mindig az élő hal dominál. Az emberek azt szokták meg, hogy karácsonykor élve vesznek halat: látni ünnep előtt a nagyáruházakban, ahogy sorban állnak a vevők a halpultnál. Egészben vásárolják meg, így azonban az elkészítése igen sok munkát igényel. 

Fontos lenne, hogy sokkal több legyen a feldolgozott haltermék, ahogyan az más országokban jellemző; szerintem elsősorban ezzel lehetne növelni a halfogyasztást.

Jelenleg a választék hazai feldolgozott halból szűk, és nem is mindig elérhető – mondta el Fehér Milán. Arról is beszélt, hogy az utóbbi években nagy lett a kereslet a harcsa iránt, ez ugyanis szálkamentes. 

Finom húsú és őshonos 

Mint megtudtuk, nálunk két harcsafajt is termelnek, az egyik a folyami vagy szürke harcsa, ami a legnagyobbra növő, nagyon finom húsú őshonos hazai faj, másik az afrikai harcsa, mely bár Afrikából származik, mára Magyarország a legnagyobb előállítója Európában. Előbbi jobb minőségű, utóbbi sokkal olcsóbb. Mostanra ezekre már megvan a kereslet, azonban főleg a karácsonyi időszakra koncentrálódik, amikor meg hiány lép fel, mert egyelőre nem bírunk eleget előállítani belőlük. 

A halfogyasztásunk fele hazai termelésből származik, abból mintegy 1,2 kilogramm ponty évente, fejenként; a másik fele importhal. 

– Azt is meg kell jegyezni, hogy sokan nem esznek őshonos, hazai termelésű halakat, hanem csak importot, ennek pedig részben oka lehet, hogy a német diszkontláncokban előbb találkoznak tengeri halakkal, mondjuk tengeri süllővel, aranydurbinccsal, mint magyar hallal – tette hozzá Fehér Milán. 

Évi 14-16 ezer tonna 

A szakember úgy véli, hogy a DE MÉK Halbiológiai Laborja, ha közvetlenül nem is, azzal segítheti a hazai halfogyasztás növekedését, hogy igyekszik a termelők számára hatékonyabb módszereket kidolgozni, amikkel fenntarthatóbban, stabilabban lehet halat előállítani. Fehér Milán emlékeztetett: az országos kampányok mellett az is fontos, hogy a ma népszerű gasztroshow-kban sok halételt készítenek. – Szerintem a halfogyasztás szépen lassan fog növekedni – adott hangot bizakodásának. 

A fentiek után talán meglepő lehet, hogy Magyarországon sokan foglalkoznak étkezésihal-termeléssel, évi 14-16 ezer tonnát állítanak elő, ennek jelentős részét tógazdaságokban, és legnagyobb arányban pontyot. Emellett folyamatosan nő az intenzív haltermelés jelentősége is, amely elsősorban afrikai harcsát bocsát ki. 

Szőke Tímea