2024.05.03. 20:27
Tűzoltónapot tartottak Hajdúnánáson
Kitartó munkájukat, bátorságokat és elhivatottságukért mondtak köszönetet.
Az ünnepség mellett tűzoltóeszközöket is meglehetett tekinteni
Forrás: katasztrófavédelem
A Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság programsorozata reggel koszorúzással kezdődött a tűzoltólaktanya előtti téren, a Szent Flórián szobornál. Ezt követően ünnepélyes állománygyűlésen jutalmazták a vármegyében szolgálatot ellátó, kiemelkedő munkát végző tűzoltókat. Nemcsak az Igazgatóság ismerte el tűzoltóit, hanem a környező települések polgármesterei, is átadták jutalmakat a példamutató állománytagoknak. Elismerésben részesültek az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók legjobbjai is – számolt be róla a katasztrófavédelem.
Az ünnepséggel párhuzamosan, a főtéren kiállított a gépjárműfecskendőket, füstsátrat és a társszervek bemutatóit is meg lehetett tekinteni. Kora délután a hajdúnánási hivatásos tűzoltók, a rendőrséggel és a mentőszolgálattal közösen egy közlekedési baleset műszaki mentését mutatták be.
Az ünnepségen beszédet mondott Pintér Antal Tamás tűzoltó ezredes, a katasztrófavédelem vármegyei igazgatója. Beszédében kiemelte, hogy a XXI. században szolgálatot ellátó tűzoltók még mai is Szent Flórián szellemiségével teszik dolgukat. Állhatatosságukat, kitartásukat, bátorságukat minden nap tapasztalhatjuk. Munkájukat nemcsak a modern technikai eszközök és felszerelések segítik, hanem az a szakértelem is, ami nélkülözhetetlen egy sikeres beavatkozáshoz.
Hajdúnánás polgármestere, Szólláth Tibor örömét fejezte, ki, hogy ismét Hajdúnánás ad otthont a Szent Flórián-napi ünnepségnek. Beszédében megköszönte a tűzoltók áldozatos és kitartó munkáját.
Végezetül egy kigyulladt jármű oltását is megnézhették az érdeklődők.