Behajtották a jószágokat a legelőkről

Hajdúnánás - A hagyományőrző program egész napra kínált látnivalót és szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyoknak.

A régi népszokás hagyományait követve a pásztorok és jószágaik is a télre készülődnek. Ezen napok jeles alkalomnak számítottak régen is, Mihály-, illetve Dömötör-naphoz voltak köthetők. Az állatokat behajtják a pusztai legelőkről a téli szálláshelyükre, hiszen a népi mondás szerint az állat a „havat hazahozta a hátán”, vagyis már nem talált táplálékot a határban. A behajtáshoz kapcsolódott a pásztorok elszámoltatása és a bérfizetés is, melyek szintén megelevenedtek október 22-én a hajdúnánási Kendereskertben.

Elszámoltak a „gazdúrnak”

A behajtási ünnepség fontos részét képezte az idén nyolcadik évébe lépett Magyarok Kenyere Program. A behajtási ünnep első akkordjaként Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége, valamint Szólláth Tibor, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke közel 18 tonna lisztet adománylevelek formájában jelképesen átadott hat Hajdú-Bihar megyei segélyszervezetnek, rajtuk keresztül támogatva a rászorulókat, a nehéz helyzetben élő gyermekeket, családokat.

Az adományozási ünnepséget követően a régmúlt elevenedett meg az érdeklődők előtt, amikor a fogatok bevonultak és a pásztorok állataik rackajuhok, magyar tarka, szürke marhák és bivalyok társaságában felsorakoztak a nánási pusztán.

Buczkó József néprajzkutató a behajtás szokásrendjéről mesélt a megjelent szépszámú közönségnek. Mielőtt még elkövetkezett volna a jószágok kieresztésének pillanata, előkerült a rovásfa, amelynek egyik felét a gazda adott át a számadónak, a másik fele pedig maradt a gazdánál. Ez volt az az ősi „számadókönyv”, amelybe kiveréskor felrótták a jószágok számát, majd „szoruláskor” – a hétvégi ünnepségen is – ismét összepászították, amikor kiderült egyezik-e a létszám. Erre utal a pusztai pásztorrendet idéző ismert szólásunk, mely szerint:

Tavasszal a kihajtáskor minden bandzsi lehet pásztor. De majd ősszel, szoruláskor: az a pásztor, aki számol!”

Ezután elszámoltak a „gazdúrnak”, Szólláth Tibor polgármesternek a pásztorok az állatokkal, s átadták az összepászított rovásfát, melyen egyezett a létszám.

A számadást követően a látogatók közelről megnézhették a jószágokat, és a pásztorokkal is találkozhattak. Sokan családostól érkeztek a Kendereskertbe a hétvégén. A szervezőknek az a legfőbb célja, hogy megismertessék a hagyományokat az emberekkel.

Az állatok szeretete

Molnár Imre „Csínos” örökös pásztor, gulyás lapunknak elmondta, hogy nagyon fontosak ezek az alkalmak a hajdúnánási emberek számára, hiszen ők benne élnek a múlt értékeiben, a hagyományaiban, melyeket kincsként kell őrizniük. Ennek a bemutatása a célja ezeknek az ünnepeknek. – Kétéves koromtól kezdve nyáron mindig mentem apummal a szekéren, hogy mennyi baj volt velem, azt már ő tudja – mesélte mosolyogva az örökös pásztor, aki elmondta, hogy egész életét az állatok szeretete, a velük való gondoskodás vette körül. Azt is elárulta, hogyan kapta a „Csínos” jelzőt.

– A 90-es évek elején lovaskocsival rengeteg vendéget hozott egy idegenvezető, mire megérkeztek természetesen szép ruhába felöltöztünk, ünnepibe, tiszta csizma, ahogy kellett. Egy jó barátomat, ő volt a kocsis – kérdezte az idegenvezető: „Az a csínos gulyás lesz mostan is, mint aki a múltkor vót?” No nem kellett több a kocsisnak, mire megérkeztünk Hortobágyra, mindenki csínosnak hívott – hát innen a név eredete, mesélte Imre bácsi. Mindenkinek van csúfneve – az enyém még elég szép lett.

A nap folyamán hajdúnánási és a környező települések néptáncegyüttesei léptek fel, kézművesek kínálták portékáikat, volt solymászbemutató, fafaragás és népi játszóház. Akik megéheztek, azokat pásztorételekkel, forralt borral és meleg teával várták a szervezők. A program késő délután a pásztortűz meggyújtásával és pásztornóták közös éneklésével zárult.

- Harsányi Zsolt -

[related-post post_id="4024857"]