szon-sportoldal

2008.05.19. 17:07

Bány csökkentette picit a bánatot

<p>Öt perc híján már vasárnap eldőlt, hogy kiesik az NB II-ből a Tuzsér Erdért SE, ám a Makó–BKV Előre mérkőzésen a hazaiak részéről Bány a 85. percben kiegyenlített.</p>

Az 1–1-es döntetlen pedig azt jelenti, hogy egyelőre csak a Mezőkövesd „vonal alatti” a Keleti csoportban.

A hátralévő két fordulóban a BKV, Orosháza, Tuzsér hármasból csak az egyik hosszabbíthatja meg másodosztályú tagságát, és mivel a szabolcsiaknak négy pont a lemaradásuk a még bentmaradást jelentő helyen állomosozó közlekedésiekkel szemben, a Virovecz-legénység kilátásai a legrosszabbak. Pedig a szombati, Vecsés elleni mérkőzésnek (1–3) a nagyobbik részében úgy tűnt, hogy a Tisza-partiak is versenyben maradnak másik két riválisukkal szemben.

– Fájdalmas a vereség, hiszen a csapat sokat tett azért, hogy meg tudjunk kapaszkodni az utolsónak nevezhető szalmaszálban és a mutatott játékkal sem volt különösebb gond – mondta már valamennyi hétvégi eredmény ismeretében Virovecz Pál, a tuzsériak edzője. – Szokásunkhoz híven a sorsdöntő pillanatokban mindkét kapu előtt hibáztunk. Nem volt mit tenni, emberhátrányban is fel kellett vállalni a támadószellemű játékot, és ha 1–1-nél négy komoly ziccerünkből csak egyet értékesítünk, akkor most arról beszélnénk, hogy mekkora bravúrt hajtottunk végre. Sorsdöntőnek bizonyult a második félidő elejének történése, hiszen az első három percben gólt kaptunk és emberhátrányba kerültünk. Mondanom sem kell, nem erre készültünk fel a szünetben.

Amúgy tartottam attól, hogy valami ilyesmi fog történni, gondoltam, hogy sárga lapos fiataljainkra, Urra és Jeddire „utazni” fognak az ellenfél rutinos játékosai. Hát ez be is következett. A vasárnapi eredmények úgy alakultak, hogy még kaptunk egy utolsó utáni esélyt, egyet ígérhetek, amíg nem húzzák meg felettünk a vonalat, addig minden erőnkkel küzdeni fogunk a bentmaradásért. Más kérdés, hogy a sorsunk még annyira sincs a kezünkben, mint eddig.
Kerülgetjük a témát, de néhány szót a csapatot mostanában sújtó játékvezetői ítéletekre is érdemes vesztegetni. A Fradi elleni meccs hajrájában egy tizenegyestől fosztották meg a Tuzsért, a kazincbarcikai vereség után Virovecz Pál is felemelte szavát és a Vecsés ellen sem a klasszikus hazai pályát fújta Fábián.

– Nem foghatjuk teljesen erre a vereségünket, mert ha a nagy ziccereket értékesítjük, hiába a nagy nyomás, megnyertük volna a meccset – mondta igen sportszerűen Virovecz mester. – Persze, a történtek ismeretében az ember hajlamos teoriákat gyártani, de inkább hagyjuk is ezt a témát...

Esélyleső

Egy biztos: a Tuzsér már csak abban az esetben maradhat bent az NB II-ben, ha hat pontot szerez, miközben az Orosháza maximum kettőt, a BKV Előre pedig csak egyet. Utóbbi vasárnapi, idegenbeli legyőzésével a Baktalórántháza is besegíthet a megyei társnak. Nem növeli a reményeket, hogy amíg a Tuzsér szombaton Vácra utazik, addig az Orosháza a már kiesett Mezőkövesdet látja vendégül...

- Bodnár Tibor -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!