szon-sportoldal

2008.04.17. 14:05

Kisvárdaiak a Dakar-pótló ralin

<p>Hivatalos előfutóként vesz részt Göncz Sándor és Szarvas János a Toyota Land Cruiserrel.</p>

Szabolcsi résztvevője is lesz a vasárnap kezdődő Közép-Európa-ralinak, amit a Dakar-rali pótlására keltettek életre a franciák. A Várda Túra Team képviseletében Göncz Sándor és Szarvas János nem versenyzőként, mégis fontos beosztásban követi végig a teljes útvonalat.

– Hivatalos előfutók leszünk, ami felelősségteljes szerep. Rajtunk kívül még egy másik magyar és egy francia párosra vár hasonló feladat. Minden szakasz előtt mi tesztelünk, adandó alkalommal javasolhatjuk is, hogy ne vágjon neki az adott távnak a mezőny – ecsetelte Szarvas János, a duó navigátora.

– Amikor januárban kiderült, hogy nem lesz Dakar-rali, és helyette megrendezik a Közép-Európa-ralit, azonnal neveztünk. Eddig amatőrként off-road versenyeken vettünk részt, most a Toyota Land Cruiserrel kipróbálhatjuk magunkat a nagyszabású viadalon. Ugyanazt a műszerezettséget kapjuk meg a franciáktól, mint a 268 induló egység. Tudomásom szerint a környékünkről mi vagyunk az egyedüliek, akik részesei lehetünk a nagy kalandnak, ezért köszönettel tartozunk Szalay Balázsnak és a bennünket segítőknek.

Kétezerhat kilométer

Negyvenegy országból érkeznek autósok, motorosok és kamionosok az április 20-26-ig Balatonfüreden záruló Közép-Európa-ralira. Magyarországról összesen tizenegy autós, négy kamionos, és hat motoros vág neki a hét szakaszból álló viadalnak, összesen 268 egység méri össze tudását. A verseny teljes távja 2006 km, ebből 1110 km a mért szakasz.

- Ladányi Tóth Lajos -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!